2013. március 31., vasárnap

Arabella Dolýk: Húsvét Prágában

Arabella Dolýk

Húsvét Prágában

ha reggel hullt a hó, megértheted
a szép halált a szentek nem remélik
fehérbe ájult fenn a Várnegyed
csak menj a Hradzsin-téren lassan végig

nyomodban lépdel ott majd szent Vitus
a sárkánytól a várost Györggyel védik
lelkedre nyílik balkon, ámbitus
és mégsem húzhatsz új hitedre régit

hát ballagj lejjebb, várhat új varázs
a Moldva csíkja jéghidegen fénylik
és mint megannyi kis feltámadás
galambraj ül a Károly-hídon végig

holnap már másutt… Prága nem ereszt
magukhoz láncolnak ükök és dédik
s megreccsen mindig benn egy ókereszt
az Orloj ha egy röpke percet késik
Balla D. Károly fordítása. Eredetileg itt: Húsvét Prágában

2013. március 20., szerda

Csönge és a marconák

csonge-kopaszok-kozt
Csönge és a marconák

Csaknem egy hete készülök arra, hogy elmondjam, milyen az, amikor a kebel küzd a gyomorral. Amikor az atyai kebel büszkén dagad, a szülői gyomor viszont görcsbe rándul annak láttán, hogy a Leány, mint székházfoglaló, az Index címlapfotójára került, még ám marcona verőemberektől közrefogva. Akit éppen bizakodó-gyanakvó félmosollyal mustrál, az történetesen gyilkosságért 10 évre ítélt nehézfiú

2013. március 13., szerda

Szenteltvizet a Nemzetihez

Szenteltvizet a Nemzetihez   Értesülve az örvendetes hírről, hogy Kárpátalja nagy szülötte, Vidnyánszky Attila felszenteltetné a Nemzeti Színházat, továbbá pedig kellőképpen átérezve e nagyszerű és nemes szándék magasztosságát és lélekemelő voltát, az Egyek Alkotócsoport egyemberként áll a szent ügy mellé, egyszersmind mélységes egyetértésének és támogatásának kinyilvánításaképpen  tevőlegesen is hozzá kíván járulni az aktushoz azon a módon, hogy egy ugyancsak szakrális és már korábban felszentelt helyről, a híres vereckei honfoglalási emlékmű tövében fúrandó kútból biztosítja a felszenteléshez szükséges víz nyersanyagát. A fúrásra az emlékmű oltárkövének a Magyarország szívcsakrajá felőli oldalán kerül sor a szűzanya személyes oltalma alatt. A szent föld mélyéből nyert vizet egy külön e célra létesített Béke- és Körmenet szállítja a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél magasló nemzeti büszkeségéhez, ügyelve arra, hogy az áldásból az új fődirektor fejére is hulljon néhány megvilágosító csepp.

2013. március 11., hétfő

Megszakadt a blog-rekorder

Megszakadt a blog-rekorder   Rekordkísérlet közben vesztette életét Balla D.  Károly költő. Az extrém internetes szokásairól és posztmodern allűrjeiről ismert kárpátaljai alkotó ezúttal éppen posztemelésben kívánt csúcsot felállítani. Egy világrekordot már magáénak tudhatott ezen a téren azzal, hogy 60 saját blogot vezetett, most azonban arra tett kísérletet, hogy egyetlen óra leforgása alatt száz irodalmi blogbejegyzést posztoljon ki az internetre. A negyvenhatodik emelésig ment is minden rendben, ám a negyvenhetediknél megtört a lendülete, mintha gerince is bebicskázott volna. Az ötvenötödik posztig hősies kitartással nagy erőfeszítések és jambikus nyögések közepette még eljutott, de az ötvenhatodik emelésben egyszerűen megszakadt. Erőtlenül elterült a digitális aréna porondján, s ha még maradt volna valami élet benne, a befejezetlen poszt rázuhanva a maradék szuszt is kiszorította belőle. A blogszféra és a magyar posztmodern saját áldozatának tekinti.

több hasonló

2013. március 10., vasárnap

Nyulasvíz, téli kávézás

A Mozgó Világnak írt havinaplóimban bőven merítettem a családi legendáriumból. Ez is egy-két ilyen történetre támaszkodik, ha kicsít ki is széneztem a téli tájat.

Nyulasvíz |  hónaplóa Mozgóban | részlet

Az öregedés biztos jele: egyre gyakrabban jut eszembe a gyermekkorom. Most jönnek elő a valódi saját emlékeim, nem pedig csupán azok, amelyeket hosszú évtizedeken át apám, anyám, bátyám mesélt nekem, s amelyek úgy váltak a családi legendárium részévé, hogy én már nem az eredeti történésekre emlékszem, hanem arra, hogy ezeket az epizódokat később miként mesélték el nekem.
De mostanában mintha eredeti mivoltukban fényesednének ki előttem a helyszínek, események, körülmények, mintha leválna róluk a családtagok interpretációja.
Néha kicsit rá is csodálkozom erre a világra, akad, hogy meglep egy-egy felismerés. Azelőtt például soha nem gondoltam arra, hogy mielőtt apámat kinevezték a megyei párlap főszerkesztőjévé, családunk eléggé szűkösen élt. A házépítés alatti és utáni években mindent felemésztett a saját otthon teremtése, születésem után apám volt az egyetlen kereső, anyám engem nevelt és vezette a háztartást, bátyám még iskolába járt és özvegy nagyanyám, akitől elköltöztünk, szintén támogatásra szorult. Apám szerény fizetésű kiadói szerkesztő volt, aztán – mai fogalmakban gondolkodva – szabadúszó lett, az írószövetségi tagság mentesítette a munkába-állás kötelezettsége alól (ugye emlékszünk a teljes körű szocialista foglalkoztatottságra, amikor is a munkanélküliséget közveszélyes munkakerülésnek hívták és büntették). Írói munkája mellett meg kellet ragadnia minden lehetséges és lehetetlen kereseti lehetőséget. Termelési regényeket fordított, még ám igen nagy műgonddal: kezében az orosz eredetit tartva és fel-alá járkálva a szobában anyámnak egyetlen éjszaka alatt írógépbe diktált 30-40 oldalnyi magyarított szöveget. Hasonlóan készültek a filmszövegek: akkoriban a magyar lakosság szellemi igényeinek nagyvonalú kielégítése céljából a mozikban játszott szovjet filmeket magyar felirattal látták el. Ezt a munkát a magyar nyelvvel hadilábon álló újságíró kollégája vállalta fel, egy vetítőben jelenetről jelenetre haladva lejegyezte oroszul a párbeszédeket, hozta apámnak, ő kapásból fordította és bediktálta anyámnak anélkül, hogy a filmekből egyetlen kockát is látott volna. (Úgy sejtem, lehetett időnként némi derültség emiatt a mozikban.) De dolgozott a Moszkvai Rádió magyar szerkesztőségének, ehhez vásárolt egy fél asztalnyi Dnyeper 10 típusú orsós magnót, időnként bezárkózott a szobába és hallottuk, amint mikrofonba mondja tudósítását. Aztán a pár perces anyagokat tartalmazó szalagot kisebb orsóra csévélte, dobozát megcímezte és a postán csomagként feladta Moszkvába. Le is mentek adásba, legtöbbször együtt hallgattuk a megfelelő hullámhosszon. Készített aztán interjúkat is, az alanyokat meghívta hozzánk, akkor ketten ültek mikrofon elé. (Később a magnót bátyám kapta meg, ezen rögzítette a Luxemburgból sugárzott slágereket. Amikor megnősült és elköltözött, én örököltem meg az akkor már nehezen működő masinát, rövidesen fel is mondta a szolgálatot, de kiszerelt és új magnómra rákötött hangszórói még harsoghatták a Deep Purple és Led Zeppelin dübörgéseit).
Mindezt csak bevezetőnek szántam ahhoz, hogy (magamnak is) megmagyarázzam, vajon miért kellett nekünk a város kellős közepén, a patinás Várnegyedben jószágokat tartanunk. Nyilván: megélhetési okokból.
Hosszú ideig voltak tyúkjaink. Élénken emlékszem, anyám minden reggel felszólított: Károlykám, keresd meg a reggelidet. Indultam is ki „a szénbe”. A pipik előszeretettel rakták tojásaikat a pincében tárolt brikett közé, csak úgy fehérlettek a fekete tömbök között, nem volt nehéz megtalálni. Azóta is kedvenc reggelim a lágy tojás. De tartottunk nyulakat is. A ketrecüket apám eszkábálta össze maradék deszkákból. Világéletében nagyon büszke volt a ház körül végzett minden effajta munkájára, elvárta, hogy csodájára járjunk minden kajla, elfuserált tákolmányának. A nyúlketrec sem lehetett valami sikeres, hiába volt a tetején szurkos papír, már az első nyári eső során alaposan beázott. Apám valamelyik munkájával lehetett elfoglalva, anyám maga oldotta meg a problémát. Hogy végképp el ne ázzanak a piros szeműek, a legnagyobb tepsijét feltette a ketrec tetejére. Fel is fogta a cseppeket rendesen, mire kisütött a nap, tele lett esővízzel.
A minket szinte naponta látogató nagybátyám nem szerette az erős feketekávét. Szüleim viszont már akkor rászoktak erre, amikor mifelénk még semmilyen kultusza nem alakult ki. A dolog azzal kezdődött, hogy valamikor a hatvanas évek elején apámat meglátogatta budapesti írótársa, turista kávéfőzőt hozott ajándékba. Alumínium dobozban apró készülék fém pohárkákkal, külön fogantyúval, dobozka az őrölt kávénak, kockacukornak, kis hengerben tucatnyi szeszpasztilla, ezek egyikét kellett az állvány közepébe tenni, meggyújtani, fölé illeszteni a megtöltött főzőt. Az ajándékozás történetesen télen történt, ennek ellenére apámék úgy döntöttek, a szerkentyű felavatása nem várhat az első tavaszi piknikig, és elsőre a lakásban sem lenne illő használni. Ha turistáknak való, hát túrázzunk. Csikorgó fagyban buszoztunk el nagybátyámmal együtt kedvenc nyári kirándulóhelyünkre, Nevickére. Beültünk a sok lakatlan szaletli egyikébe, bácsikám elment vízért a patakra, a csobogóban megmerítette a kávéfőzőt. A kávét már otthon előkészítették szüleim (akkoriban csak pörköletlen, zöld szemes kávét lehetett kapni, ezt előbb megpirították, majd a mákdarálóban apróra őrölték), következhetett a nagy akció. Mivel jó hideg volt a szabadban és szél is fújdogált, meg hát a víz is fagypontról indult, bizony egyik szeszpasztillát a másik után kellett meggyújtani, már a tucat vége felé jártunk, mikor majd egy órányi várakozás után a készülékből csöpögni kezdett a méregerős kávé. Háromfelé osztották a két adagot, anyámnak, apámnak ízlett, de nagybátyám hiába dobálta bele az összes maradék kockacukrot, túl erősnek találta. El is ment újra a patakra apám addigra kiürült poharával, vizet merített és a saját adagját úgy itta meg, hogy minden korty kávé után egyet a vízből is nyelt.
Meg is tartotta ezt a szokását a következő negyvenvalahány évben. Ahányszor hozzánk érkezett és családi kávézás kezdődött, apám ünnepélyes szertartásossággal szervírozta mellé a pohár hideg vizet.
Ám akkor, régen, gyerekkoromban ez a rítus egyszer csaknem elmaradt. Vízvezetéktörés miatt az utcában elzárták a főcsapot, és nekünk nem volt éppen semmi tartalékunk. Pali bátyám fancsali képpel vette tudomásul, hogy kísérő nélkül kell meginnia a gyilkos erősségű feketét. Ám anyámnak nagy ötlete támadt, és máris szalajtotta apámat ki az udvarra. „Gyűjtitek az esővizet?” – örvendezett bácsikám, anyám pedig elmesélte a tepsitetejű nyúlketrec történetét. „Akkor ez nyulasvíz!” – kortyolt nagyot elégedett vendégünk.
Amikor harmadnap újra eljött, már vidáman folyt a víz a csapból, indult is volna a szokásos szertartás, de Pali bátyám meglepő kéréssel állt elő: „És abból a nyulasvízből nem maradt egy kevéske?”. Magyarázatul elmesélte, hetek óta bélpanaszai vannak, az orvosok nem találtak semmit, de felírtak pár gyógyszert – viszont a görcsök inkább csak erősödtek. De amióta azt a vizet megitta…
…A kúrába rövidesen nagyanyám is bekapcsolódott, akinek bámulatos gyorsasággal elmúltak a fejfájásai, később nagybátyám feleségének a női panaszai is enyhültek. Anyám a különös dolgot elmesélte barátnőinek, néhányuk azonnal be is jelentette igényét. Megnőtt a házunkban a forgalom, a hír egyre szélesebb körben terjedt, hiába volt esős nyarunk, csökkenteni kellett az adagokat. Akadt, aki egyetlen evőkanálnyi gyógyírért Beregszászból utazott fel… Nem kellett volna elmondani senkinek, dohogott apám, anyám szánta-bánta, hogy az ő mesélős kedve miatt válik átjáró házzá az otthonunk. Amikor valaki azzal jelentkezett, hogy ő pénzért venne egy nagyobb tételt, mert sok a beteg rokon, betelt a nyúlvizes pohár. Felhívattuk Kecskés bácsit Beregsomból (tőle kaptuk koratavasszal a nyuszikat), az öreg kifent nyúzókéssel érkezett, elégedetten vitte haza a bőröket, mi meg hetekig dúskáltunk a nyúlpaprikásban. Volt, aki szabályosan átkot szórt a családunkra, amiért véget vetettünk a csodának.
.
A csodás gyógyulások másik színterére újabban kirándultam. Úgy adódott, hogy el kellett olvasnom néhány cikket a homeopátiáról. Azonnal bele is szédültem a tudomány vagy áltudomány problémájába. Ízlelgettem az érveket, mérlegeltem az ellenvéleményeket, meghökkentem a viták indulatán. A hagyományos orvoslás hívei szerint a homeopátiás szerek olyannyira felhígítottak, hogy azokban már egyetlen molekulányi kémszer sincsen, így farmakológiai hatásuk kizárt, maga a gyógymód pedig szögesen ellentmond a tudományosság alapelveinek. A homeopatikus szereknek csupán placebo-hatásuk van, klinikailag értékelhető más eredmény nem mutatható ki. Ezzel szemben az alternatív gyógymód hívei egyfelől ennek ellenkezőjét állítólag most már valóban tudományos módszerekkel is tudják bizonyítani, másfelől pedig olykor annyira tetszetős magyarázatát adják annak, miért hathat az, ami nincs, hogy az már maga a költészet. A homeopaták nem tagadják, hogy az általuk alkalmazott szerekből gyakorlatilag hiányzik a kémiai hatóanyag, viszont nagyon is tartalmaz információt, amelyet a vivőanyag (pl. víz) vesz át az eredeti szertől. Éppen ez az információ hat a sejtek szintjén, épp ez fejt ki olyan bioenergetikai hatást, amely kiváltja a szervezet öngyógyulását.
Továbbgondolva: a vízben oldott hatóanyag megváltoztatja magának a víznek a finomszerkezetét, és ez a struktúra akkor is megmarad, amikor a folyamatos hígításokkal az eredeti kémszert kivonják. Nem a szer, hanem a szer emlékét őrző víz gyógyít.
Erről meg mi más juthatott volna eszembe, mint a zseniális írói elmén csiholta ötlet: íróbarátaimat megkértem, idegen nyelvű szerzők könyveiből fordítsanak le számomra egy-egy fontosnak látszó mondatot, és a kapott félszáz citátum köré én elbeszélést kanyarítottam. Az idegen fragmentumok eléggé markánsak voltak, meghatározó jelleggel hatottak saját szövegemre, amely elkészülvén sokhangúsága ellenére koherens és konzisztens műegész benyomását keltette. Ekkor aztán merész posztmodern gesztussal az összes vendégmondatot kimetszettem a kész textusból. Amely nemhogy össze nem omlott azoknak az építőelemeknek az eltávolítása után, amelyek kedvéért voltaképp létrejött, hanem még inkább összefogottá vált, és emellett – ezt határozottan állítom – továbbra is magán hordozta az idegen mondatok meghatározó erejét. Mondhatni: hiába nem volt már a vivőanyagban (szövegemben) egyetlen molekulányi (mondatnyi) kémszer (idegen textus) sem, mégis intenzíven hordozta a hajdan benne feloldott anyagról szóló információt. Lényegében tehát homeopátiás novellát hoztam létre, nem csoda, hogy pár év alatt aztán regénnyé gyógyult.

___________________________________
napló, szöveg, télikert építés, posztmodern regény - Építkezés télen: kert, terasz ára #telikert - Nyulasvíz, téli kávézás Nevickén

A hasonszenvi Google

A hasonszenvi Google A Google nem gondolkodik, de egyre okosabb. Néha már akkor is megérti, mire keressük a választ, ha pontatlanul, körülményesen tettük fel a kérdést. Ha például ezt gépeljük a keresőbe: Kinek is a filmjében fürdik Anita Ekberg egy szökőkútban? – jó esetben Fellini neve kerül az első helyre. Ha pedig már tudjuk a rendezőt és ezt kérdezzük:  Hogy hívják azt a szökőkutat, amelyikben Anita Ekberg megfürdik Fellini filmjében? – akkor is pontos a válasz, a római Trevi-kút az első találat. A Google-logikájú kérdés persze ez lett volna: szökőkút, anita ekberg, fellini-film, de itt szerencsénk volt. Kevésbé járunk jól, ha a Mikor indulnak a vonatok a Keletiből? kérdést tesszük fel ahelyett, hogy beírnánk: menetrend, keleti pu.
A keresőprogram algoritmusainak a fejlődését azon is lemérhetjük, hogy egyes fogalmakat, szavakat, kifejezéseket mintha nem csupáncsak előkeresne példátlanul nagy adatbázisából, hanem értelmezné is őket. Ha teszem azt arra keresünk rá, hogy bp, akkor ugyan a British Petroleum rövidítéseként keletkezett BP márkanévnek megfelelő találatok sorakoznak a lista élén, de már az ötödik találat a két betűnek Budapest-ként való értelmezését mutatja. Ha pedig arra keresünk rá, hogy hasonszenvi gyógymód, akkor a Wikipédiának a Homeopátia szócikké az első találat, azaz a Google a kevéssé használatos magyar kifejezésre a sokkal elterjedtebb görög  eredetű szó definíciójához kalauzol minket. Itt jegyzem meg, hogy a hasonszenvi kifejezést (lásd a  homeopátia eredetét: homoiosz = hasonló, pathosz = szenvedés) egyre több helyen, még szakmai oldalakon is – tévesen! – hasonszervi formában használják, holott más dolog a szervek közti hasonlóság (pl. CIA és KGB) és egészen más eset hasonlóan szenvedni két különböző dologtól. Én például évek óta elszenvedem, hogy a Gugli nem tesz különbséget a Budapesti Dísz- és Közvilágítás Kft. és a Berzsenyi Dániel Könyvtár rövidítése között… Illetve…
Az viszont némi kaján vigyorra húzza a számat, hogy Bajnaiék Google-szempontból alaposan meghekkelték a kárpátalja Együtt folyóirat 2014-es évfolyamát.
Végül: mindenképpen a Google mesterséges intelligenciájának a fejlődéséről tanúskodik az is, hogy keresőoptimalizálással foglalkozó szakmai blogom egy ideje nem csupán a honlap optimalizálás és honlapoptimalizálás kulcsszavakkal vezeti a taláti listát, hanem elsőként ajánlja a nagy kereső a weboldal optimalizálás kifejezésre is. Azaz a Google tudja, hogy honlap és weboldal ugyanaz, ezért a lista élén szerepelteti blogomat annak ellenére, hogy a weboldal szó sem domain-nevében, sem címében nem szerepel. Mondhatni: a Google ezen a téren – nagyon helyesen – bizonyos hasonszenvi találékonyságról tesz tanúbizonyságot.
kereso-optimalizalas-google-11

Hamlet (és mások?) érkezése

Kedves Károly, rég hallattam magamról, ezért kellemesen érintett, hogy Sylvia Plath halálának évfordulójáról az én versemmel emlékeztél meg. Hálából most küldök egy újabb opuszt, ezúttal szonettet, boldoggá tennél, ha ezt is tolmácsolnád. – Nálam az újság annyi, hogy tavasszal talán újra sikerül innen, a ködös Angliából a kontinensre visszatérnem, már nagyon szomjazom a prágai kocsmák hangulatát – és persze jó lenne Ruténföldre is újra eljutni. Meglehet, ez a tervem hamarább megvalósul, mint reméltem, mert finnországi levelezőpartneremnek – akivel te hoztál össze s aki egy ideje virtuális menyasszonyának tekint engem :) – hasonló tervei vannak, így lehet, hogy egyszerre érkezünk Kárpátaljára és törünk rád költői magányodban. Addig is forró üdv,  AraBella
Arabella Dolýk

A királyfi érkezése

Ki bontja el a korhadt színfalat
ha várható már Hamlet érkezése
kik állnak majd a sápadt esti fénybe
mikor a színen lassan áthalad
s hogyan lesz úrrá majd a díszleten
és lenni honnan lesz ott csöppnyi mersze
hol bölcsek óvnak bús bolondot: persze
még jár neki a feddő intelem
s megilleti a jog, király legyen
hiába mondja bárki: gaz és álnok
ha szívelik a hívnél hívebb dánok.
De mégis űzni fogják messze-távol
hiába jön meg sápadt éjjelen
és lép elő a színpadi homályból.
.
Balla D. Károly fordítása

50 éve halt meg Sylvia Plath

Arabella Dolýk

Modorom

Azt mondják hogy rossz a modorom
nem igazodom a normákhoz
nő létemre szivarozom mint George Sand
nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin
nő létemre verset írok mint Sylvia Plath
és kimondom amit Arabella Dolýk gondol
Azt mondják hogy rossz a modorom
nem tisztelem a tradíciókat és a nemi szerepeket
pedig éppenhogy a tradíciókat és nemi szerepeket tisztelem a leginkább
nő létemre ezért szívom George Sand szivarát
ezért iszom whiskyt Janis Joplin emlékére
és Sylvia Plath majmaként ezért írok verset
Ám abban az egyben igazuk van
hogy amikor kimondom amit Arabella Dolýk gondol
akkor rossz a modorom nem tisztelem a tradíciókat
és végképp eltévesztem a nemi szerepemet
néha még el is sírom magamat
Ilyenkor még azoknak is tetszem
akik nem hallottak Sandról Joplinról Plathról
csak a könnyező Dolýkot ismerik
akinek a szeméről lemossa a festéket az ecetes könny
.
Balla D. Károly fordítása

A hárítás lélektana

A hárítás lélektana haritA szerkesztői munkának szükséges velejárója az önjelölt költők lelkének gondos ápolása. Ha az ember irodalmi rovatot, kulturális folyóiratot szerkeszt, ha könyveket ad ki, óhatatlanul megkeresik ismeretlen, de ismertségre áhítozó szerzők teljesen használhatatlan verseikkel. Igazi szerkesztő ezeket nem dobja sem olvasatlanul, sem néhány rémes sor elolvasása után a papírkosárba, hanem végignyálazza a kéziratot, majd mély levegőt vesz és udvarias választ ír a szerzőnek. Persze akad, aki kurtán-furcsán intézi el a dolgot, ne adj isten még valami sértő kijelentést is megenged magának – ám az igazi szerkesztő időt és fáradságot nem kímélve olyan cizellált formában hárít, hogy közben megcirógatja a szerzőnek az ő érzékeny lelkületét. Mert azt hiszi, hogy ez is a munkájához tartozik. Okos szerző nem érti félre még a biztatást sem: belátja, hogy a versírászatot leginkább a saját örömére vagy szűk baráti-családi köre szórakoztatására érdemes gyakorolnia – ezen a terepen viszont hitében és önbizalmában megerősítve akár sikeres költőnek is tekintheti magát. »tovább

A világháló kontextusában

Balla D. Károly. Kő és árnyék A világháló kontextusában Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség egyre sűrűbb árnya telepszik rá. Ki kell hát szabadítanom valahogy. Új projektumot indítok: publikálom és nyilvános disputára bocsájtom a kő és árnyék közül szabaduló verseket, arra is számítva, hogy a világháló kontextusában talán számomra is váratlan jelentésekkel bővülhetnek. Tekintsétek az akciót egyfajta virtuális író-olvasó találkozónak, alkalomnak arra, hogy szerző, írás, olvasó és kritikus találkozzon. Várlak hát titeket az akció helyszínén és (egyelőre) az első vers oldalán. Hozzászólási lehetőségek: kommentelhettek hagyományos módon (mint a blogokban), de megtehetitek ezt Facebook-bejelentkezéssel is közvetlenül a vers alatt. — A projektum részletes leírása, további tudnivalók: Kő és árnyék – itt pedig már várakozik az első vers: Mentségek közt.