2014. június 30., hétfő

Gajdos István lemondott az UMDSZ elnöki tisztéről



Gajdos Istvánnak 12 esztendő kellett ahhoz, hogy belássa: ő nem
elősegítője, hanem akadályozója annak, hogy a kárpátaljai magyarság
érvényesíthesse érdekeit.





Gajdos lemondott arról, hogy érdekérvényesítsen

2014. június 29., vasárnap

Asszociálj! – 33

A 33. feladvány megfejtése egy magyar szerző közismert művének 3 szóból álló címe. Külföldön azonos című, az előbbi alapján készült feldolgozás aratott sikert.

Asszociálj! – 33

2014. június 28., szombat

Nincs mit tenni

senki sem szedi fel a vakfoltokat a lássalakpályáról

és a sajnálatos történelmi eszemények elszenvedői

még arra sem veszik a fáramásznivolnajót

hogy észrevegyék

nem csak úgy lazán

hanem nyomacélosan nem történik semmi

de semmi ugaroműző


nincs mit tenni - tehetetlenségi nyomaték

2014. június 27., péntek

Modern szobrászat Kijevben

Az első díjat Konsztantyin Szinickij nyerte el a fejét kezében tartó férfialakkal (megtalálod a galériában lentebb). Nekem ennél jobban tetszett (már csak azért is, mert a fődíjas alkotás alapötlete már kissé elcsépelt) az Iránban született, Harkovban tanult és ma is ott élő Szaid Ahmadi kompozíciója, A vágyak szobája, amely elsimerő oklevelet kapott. Emellett is számos figyelemre méltó alkotást mutattak be a tárlaton, a műtárgyak többsége jól követi a kortárs formaművészet trendjeit. Az egyetlen kicsi baj talán csak az, hogy >>Modern ukrán szobrászat - Kijevi tárlat

2014. június 26., csütörtök

Lem és a másodfajú Maxwell-démon

Akkor nagyon elszégyelltem magam. Lem és
a Kiberiáda! Hiszen kedvencem! Hogy mulaszthattam el, hogy közvetlenül
erre utaljak!? Hogy esett ki a fejemből ez a történet?! Hogy írhattam
azt, hogy Állítólag sci-fi szerzők alkották meg a másodfajú démont – ahelyett, hogy kedvenc szerzőm körül illő tiszteletkört tettem volna!
Bizony, sem a jegyzet írásakor, sem az
2006-os blogbéli újraközléskor nem esett le a tantusz. Egyszerűen kiment
a fejemből, hogy Trurl mérnök, aki általános omnipotenciátor és
márnök-barátja, Klapanciusz saját kezűleg készítették el a mohó
zsiványnak a Másodfajú Démont, amely mágikus, termodinamikus, antiklasszikus és statisztikus.
Talán ezért felejtettem el, mert Lem  írásában Maxwellről nem esik szó,
és amikor kamaszkoromban olvastam, nem ismertem ezt a hipotézis, így a
másodfajú démont csak afféle jópofaságnak, Lem-leleményének gondolhattam
– és szépen elfelejtettem. Szánom-bánom!
Ugyanerre utalt akkori blogposztom
következő (számomra ismeretlen, de szakmailag hozzáértőnek gondolgató)
hozzászólója, aki már a magyar pedagógus gondolatmenetére is reflektált.
Imigyen:


A másodfajú Maxwell-démon

2014. június 25., szerda

Imitált pánik - vers

Imitált pánik

Úgy tettem, mintha futnék, nyomomban veszett farkasokkal.

A halálfagott érintése megvéd az átoktól, ha előre köszönsz

kikapcsolt áramfejlesztőnek – intett egy békés járókelő.

Visszanézned nem kell többé – nyugtatott az ordasokra ugató hold.






>> tovább: Balla D. Károly: Imitált pánik

2014. június 23., hétfő

Szent Iván éj

Mikola Bazsan Szent Iván éj c. verse Balla D. Károly fordításában + az ukrán eredeti: Бажан Микола: НІЧ НА ІВАНА КУПАЛА

Szent Iván éj

Mikola Bazsan

Szent Iván éj

Eljött az éj, fantom-szülő irtózat,
A furcsa, bűvös éjjel: Szent Iván.
Szemét forgatva, éhen, átok szókat
Rikolt a vén bagoly az odvas fán.
Acsarkodó kutyák vonító násza.
Szerelmes béka kéjet kérve kér.
Jánosbogár becsal csalitba, nádba –
Baljóslat útjain a bűn kisér.

>tovább: Szent Iván éj

2014. június 22., vasárnap

Google első oldal


balaton-budapest 
Látszik, hogy az én balládiumos oldalam, amely az első helyen szerepel, már itt, a találati listán megadja a választ, míg a további oldalakon  csak megnyitás után található meg a keresett adat! Még a Wikipédia is csak akkor ad segítséget, ha megnyitottuk és megkerestük a kilométerszámot - ez az én Google-titkom.

Több olyan – szakmai webhelyet működtetek, amelyeken a honlapoptimalizálással kapcsolatos írásokat, tanácsokat teszek közzé. Most azonban itt fecsegem ki egyik titkomat arról, hogy előre kiválasztott keresőkérdésekkel hogy lehetséges a Google lista első helyére, első oldalára kerülés. A trükköm, fogásom, felfedezésem, titkom a követkető. Aki tudja, csinálja utánam!-
Az én oldalaim az itt is látható módon viselkednek: az első helyezéseket úgy értem el, hogy a külső linképítő optimalizálásrra a Google-helyezés javításához alig volt szükség.

2014. június 19., csütörtök

Játékban élni

Valahol mindig perdül a kocka és pörög a rulett, valahol mindig felveszi
vagy lecsapja egy játékos a kártyalapokat, odább teszi a bábot a
táblán, számokat ikszel be a szerencsemezőben. Valahol mindig rúgják,
dobják, elütik vagy megpöckölik a labdát, másutt biliárdgolyók
koccannak, dominókövek illeszkednek egymáshoz, unalmat űznek a kirakott
pasziánszok, összerakott puzzle-képek és kitöltött keresztrejtvények.
Példátlanul népszerűek a televíziós vetélkedők, milliók rángatják
mindenütt a világban a „nyerő”automaták karjait, naponta új és újabb
komputeres játékok teszik próbára ügyességünket, kreativitásunkat,
kombinációs és stratégiai készségeinket.

Játékban élni

2014. június 17., kedd

Asszociálj! – 31

Műcímekkel játszunk továbbra is. A közelmúltban keletkezett mely mű címe rejtőzködik a hívószavakra adódó asszociációk mögött? Asszociálj! – 31

2014. június 15., vasárnap

Tíz éve léptem ki az Írószövetségből

Úgy volt, hogy engem is B.M. fog kérdezni, aki Vári Fábián Lászlót is.
Ebbe nem mentem bele, mert a nevezett újságíró kvalitásait annyira
gyöngének és a kulturális újságírásban mutatott magatartását olyannyira
károsnak tartottam, hogy vele nem igazán akartam szóba állni. Így a
főszerkesztő tette fel írásban a kérdéseket. Én túl hosszú válaszokat
írtam, mert az gondoltam, az előzményeket is részletesen be kell
mutatnom, de mert ezeket a lap is összefoglalta pár mondatban, így
utólag az én részletező felvezetésemet ki kellett hagyni, de a lényegi
rész érintetlen maradt.  Tíz éve léptem ki az Írószövetségből

2014. június 12., csütörtök

Kamaszkorom lakatlan szigetére

Amit az iróniáról, abszurdról, groteszkről tudok, innen tanultam. A
vastag fehér hab tetején billegő korsó sört. Az elcserélhetetlen életet.
A legértelmesebb beszéd értelmetlenségét. A banalitások poézisét és a
poézis banalitását. Azt, hogy az utolsó marék morzsa még az éhezők
között is mindig ott marad a kenyérosztó asztalon.

Kamaszkorom lakatlan szigetére

2014. június 10., kedd

Berniczky: Roncswellness

Szerintem a bankunk azért lepett meg havonta az ingyen úszással, hogy
saját szemünkkel győződjünk meg a pusztulásról, tanúsítsuk, a változás
elengedhetetlen és visszafordíthatatlan. Addig szállíttat rendületlenül
bűzös autóbuszával a siralmas helyszínre, míg a látvány ideálisra nem
nyomja az uszoda árát. Amint eléri a tervezett összeget, vezérünk
nyomban megvásárolja a komplexumot. Aztán felújítás után még egyszer
utoljára nagylelkűen befizet bennünket a wellnessébe. Csak hogy
rákapjunk a valódi kényeztetésre. Nem tudhatja, mennyivel kéjesebb érzés
mindebből kimaradni, nem látni, nem hallani, nem vágyakozni. Felőlem
pfujolhatnak az oxalis-pártiak, ha majd a maró klórszagban újra édeskés
rózsaillat kering.

Berniczky: Roncswellness

2014. június 8., vasárnap

Erény-e a dilettantizmus?

 Hirtelen eszembe is jutnak a hőskör
évei, amikor a magyar kultúrát, szót eleve gyanúval kezelő szovjet
kultúrpolitika ellenében cenzurális viszonyok közepette igyekeztek
bennünket mentoraink íróvá avatni. Megtörtént ez I. Sándor fiatal
bölcsészhallgatóval is, akit egyszer mi, hasonszőrűek, pár leckével
előrébb járva a vonatkozó ismeretekben, kérdőre vontunk: miért nem
tartja be rímelő, látszólag hagyományos formájú verseiben legalább a
szótagszámot. A következőképpen fakadt ki a számonkérés ellen:
Erény-e a dilettantizmus?

2014. június 5., csütörtök

Internet és identitás

Ami lehetetlen politikai vagy földrajzi értelemben – az könnyen elérhető
a virtuális világban, ahol már együtt is vagyunk, ahol semmi sem
választ el bennünket egymástól. A magyar honlapok összessége, az
elérhető digitális anyag, a teljes levélforgalom, valamennyi fórum és
chat, és persze az internetezők magyar közössége alkotja a napról napra
gazdagodó virtuális Magyarországot. Talán nem blaszfémia, ha kijelentem,
Illyés Gyula szép víziója, a Haza a magasban az Interneten nyerte el
realitását.

Internet és identitás

2014. június 3., kedd

Folytatódik az asszociációs játék - 29. feladvány

Ötven fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a
három nyári hónap folyamán heti 1 feladvánnyal jelentkezem
vasárnaponként. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti
alkalmazás szolgál (Facebook-felhasználók küldhetik privát üzenetben is a
közösségi oldalról, ahol a Ludus csoport oldalán is folyik a játék – bárki beléphet és bárki feladhat saját fejtörőt!).

A 29. asszociáció

2014. június 2., hétfő

Kertész-torony Bécsben

 Magam azok közé tartoztam, akik, miközben őszintén örültek a nemzetközi
magyar sikernek, egyben el is szégyellték magukat amiatt, hogy sem
Kertész Imre életművét nem ismerték eléggé (én csupán egyetlen írásával
találkoztam korábban), sem a Sorstalanságot nem olvasták. Amint módom
nyílt rá, az utóbbi mulasztásomat nyomban bepótoltam. Megrázó és
felkavaró élmény volt. De nem úgy kavart fel, mint… Mint várható lett
volna. A lelki- és önismeret egészen más régióit rezegtette meg,
jószerével olyanokat – és ebben valóban egyedülálló a mű –, melyekről
nem is igazán tudunk, vagy szégyellünk tudni.

Kertész-torony Bécsben