2016. augusztus 18., csütörtök

Az önindukciós szöveg


részlet a Szembesülés műhelyszövegeiből 

  Az önindukciós szöveg

            Jobb híján ezzel az összefoglaló kategórianévvel láttuk el azon szövegrészeket, amelyek nem vagy csak nehezen lennének besorolhatók akár a szerzői közlés, akár – néhány esetben – a belső monológok csoportjába. A gyűjtőnév ilyen megfogalmazottságát az implikálta, hogy az alá sorolt szövegfajták mintha az epikai művet alkotó szerző szándékától függetlenül sarjadnának a mű testén, s önmagukat gerjesztve növekednének szavakból mondatokká, mondatokból bekezdésekké és nem ritkán fejezetrészekké vagy teljes fejezetekké. 
            Ilyenformán önindukciós szövegnek tekintjük a lírai betétek többségét (a), azokat, amelyek az epika műnemének kereteit átlépve sokkal inkább a modern költészet nehezen megragadható szabályait követve épülnek fel, továbbá a vakszövegeket (b) és a gerjesztett beszédműveket (c).
            A lírai betétek ugyan hangulatilag és átvitt, költői értelmük alapján eléggé plasztikusan illeszkednek a mű egészébe, kicsit mégis idegen testként élősködnek rajta; félő ugyanis, hogy még az egyébként edzettebb Nyájas is, aki átrágta magát az olykor oldalakra rúgó belső monológokon és nehezen követhető elméleti fejtegetéseken – itt, a lírai intermezzóknál óhatatlanul továbblapoz, olvasatlanul hagyva, például, a denevér‑ és páfrány‑szimbolizmust, az argoszi gesztenyék ódáját, a híd tövében terjengő latrina‑bűz elégiáját, a dadaista akrosztichonokat, a regényírás panteista apoteózisát, a szerelem megannyi evokációját, a Püthia‑látomásokat, az Apolló‑szózatokat stb. Ám, ha kellő elszántsággal ezen passzusokon át is verekszi magát, vajon mit kezd a még a fentieknél is elvontabb (vagy inkább: az elvontság látszatát keltő) szövegburjánzásokkal, amelyek – alighanem a szerző szándékának megfelelően – nem ritkán teljesen értelmetleneknek tűnnek. Az ilyen vakszövegek talán a mű egyébként sűrűre szőtt matériáját lennének hivatva fellazítani, ám kérdés, hogy emészthetetlenségük révén nem ellenanyagként működnek‑e, s nem zilálják‑e szét a mű konstrukcióját.
            A lírai kitérők és a halandzsaszövegek mellett önindukciós szövegként értelmezhetjük egyes szereplők bizonyos beszédműveit, amelyek ugyan szabályos, érthető mondatokból, ezek logikus egymásra következéséből tevődnek össze, ám lényegüket – és művön belüli szerepüket – tekintve tökéletesen fölösleges üresjáratok benyomását keltik. Mintha időnként a szerző bekapcsolna valamely beszéd‑oszcillátort amely önműködően előállítja és kiköpi a semmitmondó szövegeket, s ezekből azután tetszés szerinti hosszúságúra vágott darabokat adhat Zióta vagy Kéthia szájába, jobbára tekintet nélkül arra, személyiségüknek megfelelnek‑e, s az adott helyen és időben, a fennálló szituációban egyáltalán lehetségesek‑e ezek a terjengő mondatok.
            Az önindukciós szövegek némelyikének olvasásakor olykor az a benyomásunk, csak azért kerültek a regénybe, hogy majdani kritikusok számára kifogásolható részletekként legyenek idézhetők. Ha e feltételezést elfogadjuk, az esetben máris................................................................ a szerző szándékának eleget téve.
            A Szembesülés szövegtípusainak elemzését zárjuk annak a vizsgálatnak az ismertetésével, amelynek során az egyes....................................................................................................................... ..........................................további.............................................................................................................szerkezeti egységekre vonatkozó és megfelelően modellezhető (az alkalmazott matematikai apparátus ismertetésétől megkíméljük a Nyá........................................................................................................) .................................................................................................megalapozottsága és egyértelműsítése statiszti..................................................................................................................................................

Szöveg üzenet küldés


                [1] Kolozsvári Grandpierre Emil állapította meg Márairól, hogy a következő munkamódszerrel dolgozik: reggel felkel, megmosakszik, reggelizik, felöltözik, aztán leül pedáns rendben tartott íróasztalához, maga elé vesz egy köteg hófehér papírlapot és a legfelsőre ráír egy szót, mondjuk azt, hogy polgár. Aztán feláll, átöltözik, elmegy otthonról, benéz néhány kávéházba, újságot olvas, bankba megy, postára ad néhány levelet, megebédel, sétál, emberekkel találkozik és beszélget, meglátogat valakit, ül egy kicsit egy parkban, és amikor estefelé hazamegy, az asztalán ott várja egy kész szöveg, amelynek első és egyetlen szava azóta önmagától teljes regénnyé szaporodott. Azaz: Márai regényei szószaporodás útján keletkeznek.
                [2] Szentkuthy Miklós műszava a Prae-ből.