Címkéző magyarok

Címkéző magyarok  Nem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Már a második sor elolvasása után arra gondoltam, milyen jó, hogy ebben az ügyben érdemi vita alakulhat ki, azonnal odatűzöm az ötletgazda levelét a cikkecském mellé, hadd lássa az olvasó az ellenvéleményt is. Ám a levél végén ott állt, hogy írója nem járul hozzá levele publikálásához. Ezt tiszteletben illett tartanom, így talán a levelezésünkre utalni sem egészen illő dolog (még 2 üzenetet váltottunk), ezért félve írom csak ide, hogy érveink nem az ötlet társadalmi vagy nyelvi vonatkozásai körül csoportosultak, hanem az anyagi háttér tisztaságáról vagy tisztátalanságáról esett a legtöbb szó. Készséggel elhittem, hogy az ötlet mögött kitalálója részéről nem állt közvetlen anyagi érdek, ám tudva, hogy milyen pénzügyi infrastruktúrába ágyazódik bele, ezt mégis le kell írnom (saját levelemből talán idézhetek):

…elhiszem, hogy te ezt így látod és így éled meg, akár még azt is, hogy részedről ez így van. Kicsiben. De a nagyobb egésznek a morálja egészen másmilyen, ide a rozsdás bökőt, hogy amivel te minden nap dolgozol és amivel fillérre elszámolsz, az valahol egy összesített költségvetésben már egészen másnak mutatja magát. A támogatási rendszer velejéig romlott, és nem csupán a pénzmozgások, hanem demoralizáló hatása miatt is. (…) Pontosan látom, hogyan darál be ügyeket és embereket a KMKSZ-Főiskola, hogyan alakítja ki a függelmi viszonyokat és hogyan állítja saját szolgálatába az érdekeltségi körébe bevontakat – és hogyan követel tőlük hűséget, hogyan nyomja el a kritikát és hogyan nyomorítja megalkuvókká, meghasonlottakká azokat, akik szabadok is lehetnének. (…) Ettől teljesen függetlenül: az alapján, amit a cikkből ki tudtam olvasni: IMI mélyen elhibázott ötlet. A magyarsággyakorlás nem kampánykérdés, a forradalom által kivívni szándékozott szabadság emléknapján egy ilyen címkézősdit meghirdetni – számomra viszolyogtató. Csak ellentmondást látok benne, értelmet nem. Roppant visszás és visszatetsző mind az alapgondolat, mind az elképzelt végrehajtás. Szerintem árt a magyarság ügyének. Pláne ott és akkor, amikor egészen más természetű és sokkal fontosabb dolgokon túllépni nem sikerül. Ha meg ráadásul egy ilyen káros ötlet a KMKSZ és Főiskola mélyen amorális szellemi háttere előtt jelenik meg, akkor az én virtuális bicskám bizony kinyílik a zsebemben.

A másik reakció ennél élesebb, bár sokkal jelentéktelenebb volt. Egy másik blogomban írtam erről, az egyszerűség kedvéért idetűzöm az azóta egy frissítéssel is bővült bejegyzést:

„

Dupla idézőjelben

Már ideje volt, hogy valamivel újra kiváltsam azok dühét, akik a magyarságukat a Kárpátia együttes szövegeinek a szintjén vagy kicsivel az alatt gyakorolják. Szóvá tettem egy szerintem ostoba ötletet – itt olvasható: Nettó baromság – , gyanítván, hogy efféle mozgalom Kárpátalján csak azok érdekét szolgálja, akik anyagi megfontolásból rácuppantak. Kaptam néhány pozitív reagálást, aztán viszont a jeles csapi újságíró kolléga e nemes szavakkal illetett saját Facebook-megosztásomnál:

Ugye, milyen bölcs és milyen kedves. (A kokárdás utalás arra céloz, hogy Ungváron magyarországi iskolások melléről letépték a kokárdát dühödt ukrán nacionalisták – nos, a csapi kolléga engem ővelük azonosít.) Saját idővonalán pedig az itt látható módon, dupla idézőjelbe téve kérdőjelezte meg magyarságomat:

Ezek olvastán persze lehetne mondani, hogy ha az ilyenfélék magyarnak gondolják magukat, akkor én inkább nem vagyok az, most mégis inkább azt ismétlem meg, amit Ungváry Rudolf mondott egy felszólalásában:

A kurva anyját mindenkinek,

aki a magyarságomat elvitatja!

Frissítés: Utóbb, hogy mindenki számára még érthetőbb legyen,  saját megosztását így kommentálta:

“

Mindez számomra eléggé példaértékű. Merthogy itt nem csupán a pitiáner, figyelemre voltaképp nem is méltó PI magánvéleményéről van szó, nem csupán arról, hogy az ő fejében mivé állnak össze a dolgok. Hanem arról, bizony, hogy Így címkézünk mi. Többek között ez mutatja a legjobban, mi az eredeti címkéző ötlet legnagyobb hátulütője.

Ezek után már csak egy kételyem van: huszonöt magyar könyv szerzőjeként én vajon kaphatok-e a homlokomra IMI-vinyettát.