Európa víziója

Kárpátaljai pirézként kifejezetten örülök mindennek és kajánul kicsit
mulatok is azon, hogy tegnap Európa tört kevéske borsot azok orra alá,
akik a nemzeti identitást faji alapon kezelik és a nemi identitás terén
hajlamosak betegesnek gondolni azt, ami természetes.

Európa víziója

Moderátorok egymás közt

 Az eredeti elképzelés szerint 1-2 ténylegesen beregszászi szépíró
lett volna a miskolci rendezvény vendége, akikkel a szervező folyóirat
szerkesztője beszélgetett volna. Nehéz volt olyat találni, aki
beregszászi is és vállalja is a szereplést (no meg a vendéglátók
koncepciójába szintúgy beleillik).

Moderátorok egymás közt

Újraindul a Liber-All?

Meg nem erősített sajtóhírek szerint a jogtulajdoni viszony tisztázása után újraindulhat az akkor 90 esztendős Tsúszó Sándor által 2002 legvégén
Svédországban alapított könyvkiadói műhely, amely 2 virtuális könyvet segített az internetre – aztán
érdeklődés hiányában lassan elenyészett a digitális térben. A két virtuális könyv nagyszabású
bemutatójának a dokumentumai ugyan  mindmáig elérhetők a Pánsíp
Irodalmi Szalon archívumában, de a kiadó elfelejtődött, régi honlapjára
évek óta senki rá nem kattintott   a Liber-All (jelentése: Mindenkönyve) kis
portáljára: Virtuális könyvek kiadója – Liber-All. - 10 éve alakult a Liber-All

A statiszta halála

 Elsőként a friss statisztikai adatokat tanulmányozta át és megdöbbenve
értesült arról, hogy a régió magyar nemzetiségű népessége a legutóbbi
népszámlálás óta több mint tízezer fővel csökkent. Ezt még fel tudta
volna dolgozni, de a további részletekből az is kiderült, hogy ezzel
Kárpátalja összlakosságában a magyarok részaránya hajszálpontosan 10
%-ra csökkent, ha csupáncsak egyetlenegy fővel lennének kevesebben, már a
lélektani határ alá esnék az arányszám. „Ha most meghalnék, már 10
%-unk se lenne!” – döbbent rá Balla. Ez a felismerés olyan katartikus
erővel szakadt rá, hogy súlya alatt összeroppant, ezzel teljesítve be
azt, amine

A statiszta halála

A legrosszabb forgatókönyv

 Testvérem a pirézségben, Szunyogh Szabolcs nagyon
szépet, okosat és torkot szorítóan őszintét írt Beregszászról,
Kárpátaljáról és arről  szörnyűségről, ami így vagy úgy, de mindig
bekövetkezik:

A legrosszabb forgatókönyv

Dzsámbó Dzsimi és a lakodalmaSOKK

 Exdiplomata szomszédunk házvezetőnője gyakran becsönget hozzánk.
Legtöbbször kölcsönkérni jön: gazdái hirtelen megkívántak valami olyan
ételt, amenynek az alapanyagait beszerezni vagy beszereztetni viszont
elmulasztották. A bevásárlás elvinné az időt, E. a rövidebb utat
választja, amely küszöbünkig vezet. Éva szívesen ad a készletéből,
természete a szívjóság és empátia, de általában nem is jár rosszul az
ügylettel, E. másnap kamatostul adja vissza a kölcsönt. folyt > Dzsámbó Dzsimi és a lakodalmaSOKK

Hídavatás

Nem szeretek aggódni. Nem hiszem el, hogy ezelőtt jobb volt. Hogy
bármikor is jobb lett volna. Hogy lett volna aranykor vagy boldog
békeidő. Az ókori demokráciák rabszolgatartással párosultak, a sötét
középkorban született meg a reneszánsz művészet, a felvilágosult XX.
században pedig embermilliókat irtottak ki. Minden rettenetesben
csírázik valami nagyszerű, és minden fennkölt magában hordja a
hitványság lárváit. Ha valami felível, másvalami alászáll. Mióta világ a
világ, mindig akadtak, akik sosem látott válságról beszéltek, példátlan
hanyatlásról. De hanyatlásból születik az új, bomlásból szabadul fel a
friss erő. >> tova: Hídavatás

UFÓk alapították a KMKSZ-t

UFÓk alapították a KMKSZ-t

---

Windows 7, Firefox, Sync

Újrainstallálás, szinkronizálás - avagy!

A közhelyek számát gátlástalanul szaporítván ezennel megállapítom, hogy két igazán kellemetlen dolog létezik az ember életében: a munkakörlet környékén zajló nagyobb fajta takarítás és a számítógép újrainstallálása. Előbbinek a súlyos viszontagságait és fájdalmas veszteségeit mindenki ismeri, utóbbi főleg olyan webmániákusokat sújt veszedelmes mértékben, akik száz helyre be vannak jelentkezve több tucatnyi különböző felhasználónévvel és annál is több jelszóval, továbbá pedig böngészőjükben tízegynéhány éve gyűjtik a hasznosnál fölöslegesebb webcímeket, akiknek van tucatnyi mailfiókjuk és akiknek a wördjuk roskadozik a gyorsszövegektől… Ezt-azt ilyen-olyan módon persze le lehet menteni a winchester legyalulása előtt, de minden kényesen finom beállítás újracizellálása akkor is napokig tarthat.

Űj laptopra új windows

Olyan szerencsém volt, hogy vagy öt éve kellett utoljára újrainstallálni a gépemet. Bár sok megterhelő programot használok, a Windows XP szokatlanul jól és hosszú ideig szolgált – csak egyre lassúbb lett a felgyülemlett digitális szeméttől. Elkerülhetetlenné vált a frissítés. Kolos fel is rakott nekem egy sokkal gyorsabb Windows 7-est, használtam is egy ideig, de mire a maradék hajszálaimat is megőszítő munkával mindent remekül beállítottam rajta és mindenhová újra bejelentkeztem, kiderült, hogy nem lett gyorsabb az üzemmód. De ennek most már nem az operációs rendszer, hanem a gépem gyengesége volt az oka: a nagyobb hardver-igényeket támasztó program a számára szűkös környezetben döcögősre vette a figurát. Kell nekem egy új laptop! Igen.

Ihaj, biza vadiúj számítógép kell, lehetőleg masszív notebook, és persze: elkerülhetetlen az újrainstallálás. Ettől én most jobban féltem, mint az ukrajnai polgárháborús veszélytől, hiszen mindent kezdhettem elölről. Legutóbb kudarcot vallottam a Sync nevű alkalmazással, amelynek pedig elvben épp az lenne a dolga, hogy ha az ember eszközt vált, akkor az új eszközre (netbook, tablet, pc, okostelefon) is le lehessen hívni a böngésző összes beállítását, nemcsak az általa lementett felhasználóneveket és jelszavakat, hanem az internetes előzményeket, sütiket is. (A süti teszi lehetővé például, hogy ahová már bejelentkeztünk, az a hely felismerjen bennünket, az előzményekre való emlékezés pedig pl. abban nyilvánul meg, hogy ha elkezdjük egy webhely címét begépelni, akkor böngészőnk felajánlja az összes hasonlóan kezdődő, általunk korábban megnyitott címet.) Hiába tettem meg legutóbb mindent, hogy a dolog működjön, hiába adtam meg a jelszón kívül ellenőrzési kódot meg aktiválási kódot – nem történt meg a szinkronizáció. Most is inkább csak kísérletképpen láttam hozzá, hátha… És igen, sikerült! A laptopomon a teljesen szűz böngészőm pár kattintás után pont olyan lett, mint a hosszú munkával megdolgozott és szánásszekérként megpakolt régi: az égvilágon mindenre emlékezett. Akkora kő esett le gondterhelt homlokomról, mint szódás a lovát.

Azért írom le, hogy minden aggodalmas sorstársamnak ajánljam a módszert! A Firefox böngészőben az Eszközök > Beállítások > menü alatt a Sync nevű fülnél állíthatók be különböző opciók, az alkalmazásról például itt olvashatni bővebben. – Weboptimalizálás laptop-arvisurákkal és aztán installálj te is dudorászva - amíg a szinkronidő tart és a világ el nem múl!

Újrainstallálás, laptop bővítés

• Windows, Firefox, Sync szinkronizálás. Winchester beépítő keret a dvd helyére
• Más: laptopfejlesztés dvd helyére beépített winchester-kerettel - hasznos tapasztalat ez is

Tsúszó Sándor Fordja a Kárpátokban

1929 nyara. Egy verhovinai lucernás rét kellős közepén a környékbéliek által még sosem látott automobil áll. Benne egy fura fazon ül és noteszében jegyzetel. Több mint 80 évvel később megtudjuk, hogy Tsúszó Sándor itt alapozta meg a pszichodráma műfaját egy T-modellben, amely eredetileg az első budapesti autókölcsönző féltett darabja volt... Barátaival is több kirándulást tett a Kárpátokban, az alábbi képen Szabó Dezsővel és Erdélyi Bélával köröznek egy poloninai réten.

A huszadik századi nagy művészek élettörténete - állítja Kállay Labord irodalomtörténész - szorosan összefügg a gépkocsizás történetével. Igaza lehet: a technikai forradalom eme nagy vívmányát nagy élvezettel vették birtokukba írók, festők, színészek. Nem egynek tragikus halálát is automobil okozta. Alábbi történetünk szerencsére derűsebb kimenetelű. Aktualitását az adja, hogy a detroiti autómúzeum elfekvő raktár-készletének katalogizálása közben rábukkantak arra az éppen száz esztendős, 1913-as gyártású Ford T-modellre, amelyről kiderült, valaha a jeles avantgárd alkotó és gondolkodó, Tsúszó Sándor birtokában volt, aki 1929-ben ezzel utazott viharos házasságának hat kárpátaljai hónapja múltán Pozsonyba. Tovább...

Az önirónia aktív gyakorlása

Bár ezzel a munkával nagyon lassan haladok, ám igazi élvezettel végzem az internetről korábban eltüntetett Kárpáty Nyúz 2005-os cikkeinek a reprodukálását. Szórakoztató és egyben tanulságos felidézni egyfelől az akkori eseményeket, másfelől szembesíteni magamat azzal, milyen is volt, amikor inkognitóban blogoltam. Emlékszem, a rejtőzködő szerző kiléte gyakran jobban foglalkoztatta olvasóimat, semmint a cikkek tartalma. Én pedig, bár tudtam, hogy előbb-utóbb lelepleződöm, igyekeztem fenntartani a látszatot, hogy sokak gyanúja ellenére nem én vagyok Kárpáty Zoltán. (Álnevet nem azért használtam, hogy ne kelljen soraimért vállalni a felelősséget, hanem éppen azért, hogy a mondandóm elvonatkoztatott legyen, ne kössék össze velem, s így a dologra figyeljenek, ne pedig arra, ki mondja: a szerepjáték része volt a projektnek.)

Most éppen egy olyan bejegyzéshez értem, amelynek szintén gyanú-elterelés volt a célja, lévén önmagamat illettem a cikkecskében nem túl hízelgő jelzőkkel. Ez voltaképp önirónia-gyakorlásomnak egy szelíd megnyilvánulása volt, azóta önhalálhíreimmel sokkal messzebbre jutottam ebben a műfajban. Mindenesetre most érdekes volt újraolvasnom, hogyan is kommentálta Kárpáty a Kortársban regényemről megjelent kritikát: Balla Dé újabban Rodolfó örökébe lépett.

A Kárpáty Nyúz régi publikációi ugyan különösebb olvasói érdeklődésre aligha tarthatnak számot, de a valaha volt dolgaim dokumentálása miatt nekem ez mégis fontos. A régi archív anyagok mellett viszont a Kárpáti Vipera mint aktív és aktuális blog, alaposan fel-felpörög, most például 2 napon át 6 ezer (!) látogató fölé ment a nézettségem egy olyan cikk miatt, amely a neten, főleg a Facebookon futótűzként terjedni kezdett nyomban a publikálása után: Szovjet erotikus ábécé

Mit jelent a D betű?

Vége a bornírt találgatásoknak. Itt az ideje, hogy a lepel lehulljon, a fátyol pedig fellebbenjen és azon fényességében felragyogjon a legendáktól övezett teljes igazság az egyik legfontosabb irodalomtörténeti kérdésben: mit jelent Balla D. Károly nevében a D betű? Íme a kendőzetlen, leplezetlen és fátylazatlan valóság:

Dzsakó bácsi öröksége

Ha akkor rászánja magát apám, hogy a szovjet kommunista párt tagjaként, eléggé el nem ítélhető módon, nyugati útlevelet igényeljen, az idős művész még akár láthatott volna is engem. Ám az akkori helyzetben már az Olaszországból érkezett levél is épp elég gyanút keltett, apámat behívatták a pártbizottságra és hosszan faggatóztak. A magyarázkodás is kínos volt, ugyan hogyan jöhetett volna ezután szóba bármiféle utazás – ráadásul egy kisgyerekkel.

Amikor Dzsakó bácsi 1958-ban meghalt Rómában, én már több mint egy éves voltam. Tehát láthatott volna, mivel cirka másfél évvel élte túl nagyapámat, aki viszont nem érte meg első fiúunokája születését.

Néha eljátszom a gondolattal, vajon másképpen alakul-e családunk élete, ha akkor… Meglehet, apám visszatért volna a képzőművészeti pályára, elképzelhető, hogy Pali bátyám nyugaton futott volna be festőkarriert. És talán engem sem csak egy… – de itt dramaturgiai okokból nagy kerülőt kell tenem.

Kamaszkori eszmélésem idején történt, amikor az “én" meghatározása egyre fontosabbá vált számomra, s amikor már nevemet kevésnek találtam arra, hogy magamat mindenki mástól megkülönböztessem, nos, akkor történt, hogy vezeték- és keresztnevem közé odabiggyesztettem a D betűt. Akkor még csak magánhasználatra szántam, de később, 1973-ban első versem már ezzel a megkülönböztetéssel jelent meg. Volt is csodálkozás. Senki sem értette, mit keres ott ez az írásjel. Azóta sok százszor, talán ezerszer is megkérdezték tőlem. Első kötetem megjelenésekor még az előszót író, irodalmon kívüli dolgokra szinte az irodalomnál is fogékonyabb irodalomtörténészünk is rákérdezett. Kitaláltam neki egy tetszetős mesét… No de ki olvassa verseskötetek előszavát? Jószerével senki, így aztán folyton és újra és mindenki mindenütt rákérdezett: mit jelent a nevemben ott az a D betű.
A bejegyzés folytatódik: » Nevemben a D betű – Dzsakó bácsi öröksége

A magaslati haza elvesztése

- avagy miért rossz a közérzetem

Régi jó szokásom szerint igyekszem minden levélre hosszan válaszolni. Ha érdemi felvetést találok benne, akkor a reagálásom is érdemi. Különösen így van ez, ha esetleg olyasmire kérdez rá partnerem, ami engem is érdekel. Nos, így jártam M-mel, aki (mások hasonló szokása szerint) nem járult hozzá ahhoz, hogy levelét közzétegyem, így csak a sajátomat tudom itt közölni. A dolog érdekessége talán annyi, hogy épp olyan valaki kérdezett rá a rossz politikai közérzetemre, aki hallgatásával, ki-nem-állásával maga is hozzájárul borúlátásomhoz.

 

Kedves M., jól látod, valóban elég rossz a közéleti-politikai közérzetem. A kérdésre, hogy miért rossz, nehéz röviden pontos választ adnom. Talán úgy fogalmaznék, hogy bár bő évtizede már leszámoltam bizonyos illúziókkal és megértettem, csakis privát életembe visszavonulva alakíthatok ki a magam számára olyan életvitelt, amely megfelel nekem s amely nem kényszerít méltatlan kompromisszumokra, azért ennek ellenére éltek bennem a környező világra vonatkozó bizonyos kollektivista ideálok – amelyek most, az utóbbi években, ugyancsak szertefoszlottak.

Ezek közül az egyik az, hogy végképp elvesztettem hitemet a kárpátaljai magyarság egészséges önvédelmi képességeiben. Ez a nemzeti kisebbség korábban évtizedeken keresztül sikeresen dacolt a hol keményebb, hol lágyabb szovjet diktatúra asszimiláló erejével, kiszolgáltatottsága közepette és a modus vivendi diktálta kompromisszumok ellenére sem vesztette el morális tartását. A rendszerváltás utáni kezdeti önmagára találás biztató jelei után azonban az utóbbi két évtizedben teljesen szétzilálódott, végzetesen megosztottá vált és ami ennél is súlyosabb: ahelyett, hogy ellenállt volna és kikerülte volna a csapdahelyzeteket, ahelyett a kiszolgáltatottság új és újabb kötelékeit vette magára, mintegy önként dugta fejét a hurkokba; így vált a nagy, a közepes és a nevetséges pitiáner hatalmi érdekek tehetetlen alattvalójává.

A másik, talán ennél is fájdalmasabb felismerésem, hogy megszűnt az a haza a magasban, amelynek létezését korábban nemcsak erősen hittem, hanem naponta meg is éltem. Ez volt az a másik Magyarország, amely a földrajzi ország fölött helyezkedett el és sem politikai, sem ideológiai szempontból nem volt determinált, amelyet leginkább a közös nyelv és a kultúra tartott a magasban, amelyben nem volt nyoma sem a nyílt kirekesztésnek, sem a sunyi kettős beszédnek és gyanakvásnak, helye volt viszont benne a befogadásnak, a szabad értékválasztásnak, a toleranciának, az empátiának és szolidaritásnak. Ha az ember Magyarországra utazott, mindig közelről érezte ennek a hazának a létezését, legtöbbször elég volt felegyenesednie, és a feje máris belelógott. Ha mégsem, akkor is elég volt lábujjhegyre állni. Nagyokat szippantva hazahozhattuk tüdőnkben a magaslati haza levegőjét. De láthattuk fizikai közelség nélkül is: könyvek, folyóiratok, filmek, hanglemezek szépen megidézték – amikor pedig beköszöntött az internet világa, többé nem lehetett gondunk: az illyési szimbólum, a haza a magasban virtuálisan testet öltött a világhálón. Egy rövid időre. Mert alig kezdtünk örvendezni a kitárult lehetőségeknek, amikor odalenn, a fizikai Magyarországon galád árulás történt: akadt valaki, aki az ország felét kitagadta a hazából.

Hosszú ideig reméltem, hogy a magaslati haza ebbe nem rendülhet bele. Hogy mi, akik büszke, felszegett fejű polgárai voltunk ennek az emelkedettségnek, soha nem fogunk engedni a megosztottságnak. De a jelek másról tanúskodtak. A jelek először is azt mutatták, hogy sokaknak kedvére van a kitagadás, s ezt sürgősen ki is nyilvánították. De ez még nem lett volna olyan nagy baj: a magaslati hazának mindig is voltak meggyőződéses ellenlábasai, mint ahogy mindig is akadtak fenekedő konjunktúralovagok. A tragédia azzal kezdődött, amikor mi, kitagadottak hiába vártuk, hogy ti, bent maradt társaink majd ellene szegültök ennek az árulásnak. Majd szót emeltek miértünk. De nem tették meg, kedves M.! Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a a Konrád-kirekesztőt, Görömbei, Szörényi nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi (vagy egyetértő) hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. A kitagadottak pedig elkezdtek kitagadottként viselkedni. Ha idegennek bélyegeznek, előbb-utóbb idegen leszel. És többé hiába keresed a hazádat a magasban, ha Magyaroszágon jársz, hiába pipiskedsz, rozoga sámlit hiába teszel lábad alá, itthon hiába nyitsz könyvet, hallgatsz rádiót, hiába kattintgatsz az egérrel – csak a múltat találod, és a jelen véresre szakadt foszlányait.

Ezért rossz a közérzetem, kedves M.

Berniczky és Buborék

Az Írócimborák nem először közlik Éva írásait. Felhívásaikra örömmel reagál, részt vesz projektjeikben. Mint most is, amikor a függőségekről kértek személyes hangú írást, gyermekek számára is fogyaszthatót. Ezt küldte:

Úgy emlékszem, hatodik osztályos koromig színesben pergett előttem a történelem, azután kezdtem szürkében látni. Hetediktől Okolocsányi Adomér tanította nálunk a törit. Kis túlzással. Mert inkább mi tanítottuk magunkat helyette. Ő csak bejött reggel az osztályba, lezuttyant fáradtan az asztalához. Elővette a táskájából mindennapi ásványvizét, letekerte a kupakot, húzott egyet a palackból és letette maga elé. Mindig ugyanazzal a fásult mondattal indított, nyissátok ki a könyvet. Majd felszólította az első felelőt. Az pedig felállt és olvasni kezdte a tegnapi anyagot. A soron következő Baranyi rendszerint ott folytatta, ahol az előző Baranyit leültette Okolocsányi Adomér. >>tovább >> a teljes szöveg az Írócimborák oldalán

Berniczky a Semmibe nyúlt

Berniczky Éva szövege a Szépírók oldalán, a Videóvers rovatban. Egyelőre még nem videó (talán majd lesz belőle az is), és hát versnek se vers, de szövegnek nagyon szöveg.


A postás napok óta nem hozta a Lityeraturnaja Gazetát, újság nélkül zörgetett be, lekapta a sapkáját, úgy lépte át a küszöböt, ártatlanul széttárta a kezét, nem az ő bűne, nem is érti, mi történik körülötte, jól ki van ez találva, kérem, mintha ugyanaz lenne a címzett és a feladó, a küldeményt az nem indítaná el, akinek meg kell kapnia, értsem meg, ő teszi a dolgát, és a kopott postástáskából előszedte a harisnyákat, mosolygott bárgyún, ha nem ad el legalább néhány párt belőle, meneszti a hivatal, s én nem csodálkoztam, hogy levél helyett ilyesmivel házal, inkább szántam érte, meg aztán kislánykorom óta bolondulok a selymes holmikért, s ezt túl hamar, szinte azonnal megérezte rajtam, túlságosan érzékenynek tűnt ez a fiú, átvillant az agyamon, hátha nem is postás, de addigra odanyújtottam neki a lábam, olyan lassan és figyelmesen öltöztetett >> tovább >> Berniczky: Semmibe nyúltam

Költészet napja 2013

Az idén egymástól igencsak eltérő két költészetnapi „eseményen” vettem-veszek részt. A Káfé Főnix szerkesztője, Cseke Gábor a mai napra egy digitális versantológia megjelenését időzítette: a gyűjteményben húsz kortárs költő most készült vagy régebbi versében vall magáról a versről, a költészetről, vagyis egyfajta metaköltészet, versről való verselés ez. A válogatást Pusztai Péter illusztrációi díszítik, az itt látható az én versemhez (a Szó) készült. A kisantológia a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában és a Kafé Főnix oldalán egyaránt elérhető.

A másik: Leányfalu most már évek óta versbe öltözik a költészet napján. Pávai Patak Márta ötlete egyszerű: verseket kér kortárs költőktől, ezeket színes A4-es lapokra kinyomtatja és teleaggatja velük Leányfalut: jut a közintézmények bejáratára, buszmegállókba, kerítésekre. Hagyományt teremtett: az eseményt várják, szeretik. Nekem is jólesik ott kékellenem.

Címkéző magyarok

Címkéző magyarok  Nem várt (?) reakciókat váltott ki minapi bejegyzésem, amelyben egy szerintem igen ostoba és a kárpátaljai magyarság ügyének inkább ártó, mint használó ötletet bíráltam keresetlen szavakkal: Nettó baromság – Itt Magyarul Is. Az egyik reakció magától az ötletgazdától érkezett személyes, baráti hangú e-mail formájában. Már a második sor elolvasása után arra gondoltam, milyen jó, hogy ebben az ügyben érdemi vita alakulhat ki, azonnal odatűzöm az ötletgazda levelét a cikkecském mellé, hadd lássa az olvasó az ellenvéleményt is. Ám a levél végén ott állt, hogy írója nem járul hozzá levele publikálásához. Ezt tiszteletben illett tartanom, így talán a levelezésünkre utalni sem egészen illő dolog (még 2 üzenetet váltottunk), ezért félve írom csak ide, hogy érveink nem az ötlet társadalmi vagy nyelvi vonatkozásai körül csoportosultak, hanem az anyagi háttér tisztaságáról vagy tisztátalanságáról esett a legtöbb szó. Készséggel elhittem, hogy az ötlet mögött kitalálója részéről nem állt közvetlen anyagi érdek, ám tudva, hogy milyen pénzügyi infrastruktúrába ágyazódik bele, ezt mégis le kell írnom (saját levelemből talán idézhetek):

…elhiszem, hogy te ezt így látod és így éled meg, akár még azt is, hogy részedről ez így van. Kicsiben. De a nagyobb egésznek a morálja egészen másmilyen, ide a rozsdás bökőt, hogy amivel te minden nap dolgozol és amivel fillérre elszámolsz, az valahol egy összesített költségvetésben már egészen másnak mutatja magát. A támogatási rendszer velejéig romlott, és nem csupán a pénzmozgások, hanem demoralizáló hatása miatt is. (…) Pontosan látom, hogyan darál be ügyeket és embereket a KMKSZ-Főiskola, hogyan alakítja ki a függelmi viszonyokat és hogyan állítja saját szolgálatába az érdekeltségi körébe bevontakat – és hogyan követel tőlük hűséget, hogyan nyomja el a kritikát és hogyan nyomorítja megalkuvókká, meghasonlottakká azokat, akik szabadok is lehetnének. (…) Ettől teljesen függetlenül: az alapján, amit a cikkből ki tudtam olvasni: IMI mélyen elhibázott ötlet. A magyarsággyakorlás nem kampánykérdés, a forradalom által kivívni szándékozott szabadság emléknapján egy ilyen címkézősdit meghirdetni – számomra viszolyogtató. Csak ellentmondást látok benne, értelmet nem. Roppant visszás és visszatetsző mind az alapgondolat, mind az elképzelt végrehajtás. Szerintem árt a magyarság ügyének. Pláne ott és akkor, amikor egészen más természetű és sokkal fontosabb dolgokon túllépni nem sikerül. Ha meg ráadásul egy ilyen káros ötlet a KMKSZ és Főiskola mélyen amorális szellemi háttere előtt jelenik meg, akkor az én virtuális bicskám bizony kinyílik a zsebemben.

A másik reakció ennél élesebb, bár sokkal jelentéktelenebb volt. Egy másik blogomban írtam erről, az egyszerűség kedvéért idetűzöm az azóta egy frissítéssel is bővült bejegyzést:

„

Dupla idézőjelben

Már ideje volt, hogy valamivel újra kiváltsam azok dühét, akik a magyarságukat a Kárpátia együttes szövegeinek a szintjén vagy kicsivel az alatt gyakorolják. Szóvá tettem egy szerintem ostoba ötletet – itt olvasható: Nettó baromság – , gyanítván, hogy efféle mozgalom Kárpátalján csak azok érdekét szolgálja, akik anyagi megfontolásból rácuppantak. Kaptam néhány pozitív reagálást, aztán viszont a jeles csapi újságíró kolléga e nemes szavakkal illetett saját Facebook-megosztásomnál:

Ugye, milyen bölcs és milyen kedves. (A kokárdás utalás arra céloz, hogy Ungváron magyarországi iskolások melléről letépték a kokárdát dühödt ukrán nacionalisták – nos, a csapi kolléga engem ővelük azonosít.) Saját idővonalán pedig az itt látható módon, dupla idézőjelbe téve kérdőjelezte meg magyarságomat:

Ezek olvastán persze lehetne mondani, hogy ha az ilyenfélék magyarnak gondolják magukat, akkor én inkább nem vagyok az, most mégis inkább azt ismétlem meg, amit Ungváry Rudolf mondott egy felszólalásában:

A kurva anyját mindenkinek,

aki a magyarságomat elvitatja!

Frissítés: Utóbb, hogy mindenki számára még érthetőbb legyen,  saját megosztását így kommentálta:

“

Mindez számomra eléggé példaértékű. Merthogy itt nem csupán a pitiáner, figyelemre voltaképp nem is méltó PI magánvéleményéről van szó, nem csupán arról, hogy az ő fejében mivé állnak össze a dolgok. Hanem arról, bizony, hogy Így címkézünk mi. Többek között ez mutatja a legjobban, mi az eredeti címkéző ötlet legnagyobb hátulütője.

Ezek után már csak egy kételyem van: huszonöt magyar könyv szerzőjeként én vajon kaphatok-e a homlokomra IMI-vinyettát.