Tűzvészkert, Életválságok meséi, Hangoskönyvek

Hangoskönyv ÚJDONSÁGok + a Magvető Kiadó könyvbemutató i- új könyvek

 Cserna-Szabó András

Veszett paradicsom

Rudolf Péter előadásában

Cserna-Szabó András - azonos című könyvéből válogatott - novelláiban a férfiak kallódó Ádámok, akik hol léhán, hol elképesztő elszántsággal vetik bele magukat az önpusztításba, az apokalipszisbe, a nők pedig csábító, rafinált Évák, akik hol ifjú perditák, hol érett szépasszonyok bőrébe bújnak, de mindig taszítanak egyet a lejtőn lefelé csúszó (elvileg) erősebbik nemen. Persze ez a pusztulás egyáltalán nem lehangoló, inkább groteszk, abszurd és vicces. Nemcsak szánjuk hőseit, hanem bizony velük (sokszor rajtuk) nevetünk, s közben nem feledkezünk meg a kulináris élvezetekről sem.

P. L. Travers

A csudálatos Mary visszatér

Pokorny Lia előadásában

A Banks gyerekek egy nap sárkányeregetés közben furcsa jelenségre figyelnek fel. Sárkányuk helyett a felhők közül egy szikár kis figura ereszkedik alá. Hóna alatt a jól ismert papagájfejű ernyő, kalapján is ismerősek a százszorszépek. Mary Poppins visszatért. A cseresznyefa utcai ház újból titokzatos események színhelye lesz, és a gyerekek hétköznapjai ismét megtelnek a tündérmesék varázslatával.


További részletek itt

George Orwell

Állatfarm

Rudolf Péter előadásában
MP3 CD

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél." Orwell 1943/44-ben írott műve - amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik.

Karinthy Frigyes

Hölgyeim és Uraim! - Humoreszkek

Rudolf Péter előadásában

Karinthy Frigyes legolvasottabb íróink egyike, egyben a legtöbbször idézett és emlegetett humorista. S még inkább filozófus, aki regényekben, novellákban és nem utolsósorban mulatságos humoreszkekben fejezte ki nézeteit és életfelfogását.


__________________________________________________________
 

A Magvető Kiadó

szeretettel meghívja

Boldizsár Ildikó
Életválságok meséi

című új kötetének bemutatójára
2016. november 24-én 16 órára
a Rózsavölgyi Szalonba
(1052 Budapest, Szervita tér 5.)

A szerzővel Horváth Gergely beszélget.

Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi Mesekalauz útkeresőknek – 55 öngyógyító történet „Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk – s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket… Ilyenkor átírhatjuk a történetet vagy átléphetünk egy másikba. Szabadságunkban áll dönteni arról, hogy melyik történetet akarjuk mintaként, követendő példaként magunk elé állítani. Mint ahogy arról is szabadon dönthetünk, hogy milyen legyen a mi történetünk: reprodukáljunk és kövessünk egy már meglévőt vagy létrehozzunk egy sajátot? Mindkettőben sok lehetőség rejlik. A meseterápiában úgy segítjük ezt a folyamatot, hogy több síkon is kapcsolatot keresünk a hagyományban fennmaradt szövegekkel: élővé, sőt mindennapi gyakorlattá tesszük a történetekbe zárt üzeneteket. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenki a »személyes meséjével« találkozhasson, s ennek segítségével bontsa ki az életútjában rejlő lehetőségeket. A cél nem más, mint megtalálni az egyetemes szellemi tanításokban azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az egyént saját mintázatai alapján vezetik a rendezettség állapotához.” Boldizsár Ildikó

Részlet a kötetből

Mióta világ a világ, az ember újra meg újra bajba kerül: hol önmagában, hol pedig azon kívül. Az emberiség története válságok története, alig van olyan korszak, amely ezek nélkül zajlott volna. Életünket, sorsunkat döntően befolyásolja, hogy mit kezdünk a bajokkal, legyenek azok bárhol is. Kimászunk belőlük, vagy elmerülünk bennük? Megoldjuk őket, vagy vergődünk? Egyszerűen szólva: képesek vagyunk-e a fejlődésre, változásra, vagy megrekedünk? A mesék képeinél maradva: útnak indulunk-e, vagy kővé változunk?
Évezredek óta rendelkezésünkre áll egy olyan „válságkezelő program”, amelyről elmondható, hogy nemcsak az idő próbáját állta ki, hanem minden esetben bizonyította jótékony hatását. Az ember mindig félt valamitől. Villámlástól, fenevadaktól, sötétségtől, betegségektől, más emberektől – hosszan lehetne sorolni a történelem megannyi félelemforrását, amelyek kivédésére a legtöbb esetben nem lehetett előre felkészülni, mert váratlanul lendültek támadásba. Az archaikus ember megoldásokat keresett az őt szorongató helyzetekre, és történetekbe zárta mindazon tapasztalatait, amelyekre „válságkezelés” közben szert tett. Így születtek meg a mesék, amelyek tértől és időtől függetlenül képesek útmutatásra, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nemcsak a krízishelyzeteket nevezik meg, hanem az azokat kísérő lelki folyamatokat is képekre fordítják, mi több, kiutat is mutatnak belőlük. Tudatunk születésünk óta nyitott a történetekbe kódolt tudás megértésére és használatára, a képekben való gondolkodásra és a „képes beszédre”. A képek mögött felsejlő történetek megértése azonban ma már nehezebben megy, mert elveszítettük kapcsolatunkat azzal a világképpel és nyelvvel, amely a történetek – mesék és mítoszok – mögött áll. Pedig amikor egy ezer évvel ezelőtti mese úgy kezdődött, hogy „a sárkányok elrabolták az égről a Napot, a Holdat és a csillagokat”, az pontosan azt jelentette, mint amikor manapság azt mondjuk: „az élet teljesen kilátástalan, semminek nincs értelme”. Ezer évvel ezelőtt és most is csupán egyetlen kiút jöhetett szóba: vissza kell szerezni a fényt, és le kell számolni a sárkánnyal. Ez akkor is ugyanolyan nehéz volt, mint manapság.

Az önindukciós szöveg

részlet a Szembesülés műhelyszövegeiből 

  Az önindukciós szöveg

            Jobb híján ezzel az összefoglaló kategórianévvel láttuk el azon szövegrészeket, amelyek nem vagy csak nehezen lennének besorolhatók akár a szerzői közlés, akár – néhány esetben – a belső monológok csoportjába. A gyűjtőnév ilyen megfogalmazottságát az implikálta, hogy az alá sorolt szövegfajták mintha az epikai művet alkotó szerző szándékától függetlenül sarjadnának a mű testén, s önmagukat gerjesztve növekednének szavakból mondatokká, mondatokból bekezdésekké és nem ritkán fejezetrészekké vagy teljes fejezetekké. 

            Ilyenformán önindukciós szövegnek tekintjük a lírai betétek többségét (a), azokat, amelyek az epika műnemének kereteit átlépve sokkal inkább a modern költészet nehezen megragadható szabályait követve épülnek fel, továbbá a vakszövegeket (b) és a gerjesztett beszédműveket (c).

            A lírai betétek ugyan hangulatilag és átvitt, költői értelmük alapján eléggé plasztikusan illeszkednek a mű egészébe, kicsit mégis idegen testként élősködnek rajta; félő ugyanis, hogy még az egyébként edzettebb Nyájas is, aki átrágta magát az olykor oldalakra rúgó belső monológokon és nehezen követhető elméleti fejtegetéseken – itt, a lírai intermezzóknál óhatatlanul továbblapoz, olvasatlanul hagyva, például, a denevér‑ és páfrány‑szimbolizmust, az argoszi gesztenyék ódáját, a híd tövében terjengő latrina‑bűz elégiáját, a dadaista akrosztichonokat, a regényírás panteista apoteózisát, a szerelem megannyi evokációját, a Püthia‑látomásokat, az Apolló‑szózatokat stb. Ám, ha kellő elszántsággal ezen passzusokon át is verekszi magát, vajon mit kezd a még a fentieknél is elvontabb (vagy inkább: az elvontság látszatát keltő) szövegburjánzásokkal, amelyek – alighanem a szerző szándékának megfelelően – nem ritkán teljesen értelmetleneknek tűnnek. Az ilyen vakszövegek talán a mű egyébként sűrűre szőtt matériáját lennének hivatva fellazítani, ám kérdés, hogy emészthetetlenségük révén nem ellenanyagként működnek‑e, s nem zilálják‑e szét a mű konstrukcióját.

            A lírai kitérők és a halandzsaszövegek mellett önindukciós szövegként értelmezhetjük egyes szereplők bizonyos beszédműveit, amelyek ugyan szabályos, érthető mondatokból, ezek logikus egymásra következéséből tevődnek össze, ám lényegüket – és művön belüli szerepüket – tekintve tökéletesen fölösleges üresjáratok benyomását keltik. Mintha időnként a szerző bekapcsolna valamely beszéd‑oszcillátort amely önműködően előállítja és kiköpi a semmitmondó szövegeket, s ezekből azután tetszés szerinti hosszúságúra vágott darabokat adhat Zióta vagy Kéthia szájába, jobbára tekintet nélkül arra, személyiségüknek megfelelnek‑e, s az adott helyen és időben, a fennálló szituációban egyáltalán lehetségesek‑e ezek a terjengő mondatok.

            Az önindukciós szövegek némelyikének olvasásakor olykor az a benyomásunk, csak azért kerültek a regénybe, hogy majdani kritikusok számára kifogásolható részletekként legyenek idézhetők. Ha e feltételezést elfogadjuk, az esetben máris................................................................ a szerző szándékának eleget téve.

            A Szembesülés szövegtípusainak elemzését zárjuk annak a vizsgálatnak az ismertetésével, amelynek során az egyes....................................................................................................................... ..........................................további.............................................................................................................szerkezeti egységekre vonatkozó és megfelelően modellezhető (az alkalmazott matematikai apparátus ismertetésétől megkíméljük a Nyá........................................................................................................) .................................................................................................megalapozottsága és egyértelműsítése statiszti..................................................................................................................................................

Szöveg üzenet küldés

---

                [1] Kolozsvári Grandpierre Emil állapította meg Márairól, hogy a következő munkamódszerrel dolgozik: reggel felkel, megmosakszik, reggelizik, felöltözik, aztán leül pedáns rendben tartott íróasztalához, maga elé vesz egy köteg hófehér papírlapot és a legfelsőre ráír egy szót, mondjuk azt, hogy „polgár”. Aztán feláll, átöltözik, elmegy otthonról, benéz néhány kávéházba, újságot olvas, bankba megy, postára ad néhány levelet, megebédel, sétál, emberekkel találkozik és beszélget, meglátogat valakit, ül egy kicsit egy parkban, és amikor estefelé hazamegy, az asztalán ott várja egy kész szöveg, amelynek első és egyetlen szava azóta önmagától teljes regénnyé szaporodott. Azaz: „Márai regényei szószaporodás útján keletkeznek”.

                [2] Szentkuthy Miklós műszava a Prae-ből.

Könyvfesztivál: Corvina, Magvető

könyv - program - újdonság - könyvfesztivál - Corvina Kiadó - Magvető

A Corvina Kiadó programjai és új könyvei a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Időpont: 2015. április 23–26. Helyszín: Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20. Április 25. szombat 11.30–12.30 óra Bede Béla: Nemzeti parkok Magyarországon című könyvének bemutatója A kötetet Bede Béla, a könyv szerzője, Kúnos László, a Corvina Kiadó igazgatója és Füri András, a könyv szaklektora, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója mutatja be. (Hess András terem) Dedikálás: 13.00–14.00 óráig Bede Béla dedikál a Corvina/Líra standon (B 18.) Április 26. vasárnap 14.00–15.00 óra Shlomo Avineri: Herzl – Theodor Herzl és a zsidó állam alapítása – című könyvének magyar-angol nyelvű bemutatója Résztvevők: Shlomo Avineri, a kötet szerzője, Toronyi Zsuzsanna a Magyar Zsidó Levéltár és Múzeum igazgatója és Gerő András történész, egyetemi tanár (Osztovits Levente terem) Dedikálás: 16.00–17.00 óráig dedikálás a Corvina/Líra standon (B 18.) Dedikálások: • Április 25-én szombaton, 13.00–14.00 órakor Bede Béla dedikálja a Nemzeti parkok Magyarországon című könyvet a Corvina/Líra standon • Április 25-én szombaton, 17.00–18.00 órakor Dés Mihály dedikálja Hacsak úgy nem... Zsidó alapviccek Dés Mihály válogatásában című könyvét a Corvina/Líra standon • Április 25-én szombaton, 18.00–19.00 órakor Hoppál Bori dedikálja Az én testem című könyvét a Manó/Líra standon • Április 26-án vasárnap, 13.00–14.00 órakor Nyáry Krisztián dedikálja Igazi hősök című könyvét a Corvina/Líra standon • Április 26-án vasárnap, 16.00–17.00 órakor Shlomo Avineri dedikálja Herzl – Theodor Herzl és a zsidó állam alapítása című könyvét a Corvina/Líra standon

Könyvújdonságok a Magvetőtől

Új könyvek. A Magvető Kiadó márciusi könyvújdonságai. Ajánló - kortárs magyar irodalom, könyv

Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban „A tíznegyvenhármas HÉV-re várunk, csupa értelmesnek látszó, jól szituáltnak mondható, ám az átmeneti megbillenésnél immár súlyosabb lecsúszás folyamatát leplezni nem tudó, megviselt alak. A gleccser jegébe tíz körömmel kapaszkodó középosztály nem túl régen még értelmiségi mivoltukra büszke tagjai, akik átálltak a biciklire, tömegközlekedésre az elmúlt évek folyamán. Először csak egyszer-egyszer hagyták otthon a tíz évnél öregebb, szétesőben levő kocsit, azután már mindig, s ennek egyáltalán nem csupán a dugók elkerülésének praktikus szempontja, hanem az üzemanyag ára volt az oka. Egykor szebb napokat látott figurák: öltözetük igényes, ám erősen megkopott, többségük évek óta nem vett magának semmit, örült, ha a gyereknek tudott. Megannyi álomtalan Aldi-kuncsaft, útban a szomatikus betegségek testre szabott változatai felé. Nincs állásuk, nem sietnek sehova. Megpróbálták, de erőfeszítéseiket nem honorálta a haza. A tévében hallható általános felvirágzás úgy ment el mellettük, mint most egy garázsmenet feliratú szerelvény - lassítás nélkül, a pofájukba sípolva durván, élesen; esélyt sem hagyva rá, hogy felszálljanak. Nincs haverfelvétel, kisgyerek.” Ez Keresztury Tibor legújabb könyvének egyik legemblematikusabb bekezdése, az írások fő helyszíne ugyanis a városi-elővárosi tömegközlekedés, hősei pedig a hol tragikusan, hol abszurd vagy épp groteszk módon elbukott hősök. A vesztesek, a jobb sorsot érdemlők, akiknek a jelenben nem osztottak lapot. Sőt, nem hogy nem osztottak, hanem még azt a néhány gyenge kártyát is kivették a kezükből. A szerző mégis úgy képes elmesélni ezeket a jellegzetes, káeurópai történeteket, hogy közben a könnyünk folyik a nevetéstől. És amin nevetni tudunk, azt már legyőztük, vagy legalábbis megszelídítettük.

Várható megjelenés: 2015. március 16. Tervezett oldalszám: 236 oldal Méret: 125 x 197 mm Kötés: Keménytábla védőborítóval Tervezett ár: 2990 Ft ISBN: 978 963 14 3261 9

Szabó T. Anna: Senki madara Rofusz Kinga rajzaival Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka. A Magvető Könyvkiadó és a Vivandra Kiadó közös kiadása.

Várható megjelenés: 2015. március 30. Tervezett oldalszám: 56 oldal Méret: 160 x 230 mm Kötés: Keménytábla védőborítóval Tervezett ár: 2990 Ft ISBN: 978 963 14 3265 7

Toroczkay András: Búcsú Éhestől Ki ez az Éhes? Mintha valamit folyton akarna az embertől. De mit? Tényleg képes beverni valakinek a pofáját, ahogy ő mondja, ha másfelől legkedvesebb elfoglaltsága, hogy egy kerthelyiségben üldögél, és számolja a csillagokat? Azt állítja, Kotordpatán született. És hogy neki Kotordpata az Alföld, Magyarország, ergo a világ közepe és szívcsakrája. Ráadásul szerinte mindenki patai valamiképpen. Az ember hajlamos hinni neki. Éhes egy kicsit tegnapi, kicsit mai fiatalember, Kotordpata pedig épp olyan mint ő. Tele mindenre elszánt, érzékeny lelkű ketrecharcosokkal, víziszonyban szenvedő úszómesterekkel, vagy épp rasszista teniszfanatikusokkal. És akkor a Sistergő Főniksz Tűzoltózenekarról és a még legendásabb Hegesztett Vízió elnevezésű rockbandáról nem is beszéltünk... Hallják, a hűtő hogy duruzsol? Vegyenek ki belőle egy gyöngyöző sört, bátran terpeszkedjenek el a fotelükben, és miközben olvasnak, igyanak egyet a jó kotordpataiak és a leghíresebb patai, Éhes Miklós egészségére. Éhes úgy köszön, hogy közben már búcsúzik is. Tipikus Miki.

Várható megjelenés: 2015. március 30. Tervezett oldalszám: 264 oldal Méret: 125 x 197 mm Kötés: Keménytábla védőborítóval Tervezett ár: 2990 Ft ISBN: 978 963 14 2905 3

Raymond Carver: Kezdők - Birdman

A friss Oscar-díjas Birdman c. filmben a főszereplő Carver szövegéből ír színdarabot. A filmben részleteket látunk a darabból és Carver egy verse is elhangzik a nyitó jelenetben

 

Raymond Carver Kezdők című elbeszélése az Oscar-díjas Birdman ötletadója

A legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb operatőri munka mellett a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat is elnyerte tegnap este Alejandro González Iñárritu Birdman című filmje. A film ötletadó novellája Raymond Carver Kezdők című elbeszélése volt, amely magyarul is olvasható a szerzőnek a Magvető Kiadónál megjelent azonos című novelláskötetében. Az 1988-ban fiatalon elhunyt író az amerikai irodalom ikonja, akinek a hatására egyaránt hivatkoznak kortárs szépírók és lektűrgyárosok. A Birdman alkotóit megihlető elbeszélést 1981-ben közölték először a What We Talk About When We Talk About Love (Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk?) című kötetben, mely az áttörést jelentette Carver számára: egy csapásra az irodalmi minimalizmus hírhozójává vált, „amerikai Csehovvá”, akinek életszagú történetei és zsigerekig ható mondatai elementáris hatást gyakorolnak olvasóira. A novella ezen a hosszabb címen lett ismert, a film készítői is így hivatkoznak rá, Carver halála után azonban, özvegye kérésére, a szerző által eredetileg adott Beginners (Kezdők) címen szokás megjelentetni. Ezen a címen adta közzé a kötetet 2010-ben a Magvető iadó is – egy háromkötetes prózai életmű-sorozat első darabjaként. A Birdman című film története szerint a főszereplő, egy kiöregedő hollywoodi filmsztár Carver novellájából ír színdarabot, amelyet maga rendez meg a Broadway-n, és ő játssza a darab főszerepét is. A filmben részleteket látunk a darabból, de az alkotók más módon is tisztelegnek az író előtt: Carver egy verse is elhangzik a nyitó jelenetben. A Birdman bemutatása után újabb Carver-reneszánsz kezdődött Amerikában. A The Telegraph 2015. február 6-i filmkritikája például így fogalmaz: „Carver vészjósló szavai végigkísérik a filmet a nyitó versrészlettől a főhős, Riggan Thomson (Michael Keaton) által a cselekmények középpontjába állított novelláig. (…) A Birdman több Oscar-díjra is esélyes, de ennél fontosabb, hogy tartósan felkeltheti az érdeklődést az elbeszéléseket, esszéket és verseket is író Raymond Carver iránt, aki tüdőrákban halt meg 1988. augusztus 2-án, mindössze 50 évesen. Az ő sivár, fanyar és gúnyos történetei a legkiválóbbak közé tartoznak.”

Berniczky és Buborék

Az Írócimborák nem először közlik Éva írásait. Felhívásaikra örömmel reagál, részt vesz projektjeikben. Mint most is, amikor a függőségekről kértek személyes hangú írást, gyermekek számára is fogyaszthatót. Ezt küldte:

Úgy emlékszem, hatodik osztályos koromig színesben pergett előttem a történelem, azután kezdtem szürkében látni. Hetediktől Okolocsányi Adomér tanította nálunk a törit. Kis túlzással. Mert inkább mi tanítottuk magunkat helyette. Ő csak bejött reggel az osztályba, lezuttyant fáradtan az asztalához. Elővette a táskájából mindennapi ásványvizét, letekerte a kupakot, húzott egyet a palackból és letette maga elé. Mindig ugyanazzal a fásult mondattal indított, nyissátok ki a könyvet. Majd felszólította az első felelőt. Az pedig felállt és olvasni kezdte a tegnapi anyagot. A soron következő Baranyi rendszerint ott folytatta, ahol az előző Baranyit leültette Okolocsányi Adomér. >>tovább >> a teljes szöveg az Írócimborák oldalán

Berniczky a Semmibe nyúlt

Berniczky Éva szövege a Szépírók oldalán, a Videóvers rovatban. Egyelőre még nem videó (talán majd lesz belőle az is), és hát versnek se vers, de szövegnek nagyon szöveg.


A postás napok óta nem hozta a Lityeraturnaja Gazetát, újság nélkül zörgetett be, lekapta a sapkáját, úgy lépte át a küszöböt, ártatlanul széttárta a kezét, nem az ő bűne, nem is érti, mi történik körülötte, jól ki van ez találva, kérem, mintha ugyanaz lenne a címzett és a feladó, a küldeményt az nem indítaná el, akinek meg kell kapnia, értsem meg, ő teszi a dolgát, és a kopott postástáskából előszedte a harisnyákat, mosolygott bárgyún, ha nem ad el legalább néhány párt belőle, meneszti a hivatal, s én nem csodálkoztam, hogy levél helyett ilyesmivel házal, inkább szántam érte, meg aztán kislánykorom óta bolondulok a selymes holmikért, s ezt túl hamar, szinte azonnal megérezte rajtam, túlságosan érzékenynek tűnt ez a fiú, átvillant az agyamon, hátha nem is postás, de addigra odanyújtottam neki a lábam, olyan lassan és figyelmesen öltöztetett >> tovább >> Berniczky: Semmibe nyúltam

Nyulasvíz, téli kávézás

A Mozgó Világnak írt havinaplóimban bőven merítettem a családi legendáriumból. Ez is egy-két ilyen történetre támaszkodik, ha kicsít ki is széneztem a téli tájat.

Nyulasvíz |  hónaplóa Mozgóban | részlet

Az öregedés biztos jele: egyre gyakrabban jut eszembe a gyermekkorom. Most jönnek elő a valódi saját emlékeim, nem pedig csupán azok, amelyeket hosszú évtizedeken át apám, anyám, bátyám mesélt nekem, s amelyek úgy váltak a családi legendárium részévé, hogy én már nem az eredeti történésekre emlékszem, hanem arra, hogy ezeket az epizódokat később miként mesélték el nekem.

De mostanában mintha eredeti mivoltukban fényesednének ki előttem a helyszínek, események, körülmények, mintha leválna róluk a családtagok interpretációja.

Néha kicsit rá is csodálkozom erre a világra, akad, hogy meglep egy-egy felismerés. Azelőtt például soha nem gondoltam arra, hogy mielőtt apámat kinevezték a megyei párlap főszerkesztőjévé, családunk eléggé szűkösen élt. A házépítés alatti és utáni években mindent felemésztett a saját otthon teremtése, születésem után apám volt az egyetlen kereső, anyám engem nevelt és vezette a háztartást, bátyám még iskolába járt és özvegy nagyanyám, akitől elköltöztünk, szintén támogatásra szorult. Apám szerény fizetésű kiadói szerkesztő volt, aztán – mai fogalmakban gondolkodva – szabadúszó lett, az írószövetségi tagság mentesítette a munkába-állás kötelezettsége alól (ugye emlékszünk a teljes körű szocialista foglalkoztatottságra, amikor is a munkanélküliséget közveszélyes munkakerülésnek hívták és büntették). Írói munkája mellett meg kellet ragadnia minden lehetséges és lehetetlen kereseti lehetőséget. Termelési regényeket fordított, még ám igen nagy műgonddal: kezében az orosz eredetit tartva és fel-alá járkálva a szobában anyámnak egyetlen éjszaka alatt írógépbe diktált 30-40 oldalnyi magyarított szöveget. Hasonlóan készültek a filmszövegek: akkoriban a magyar lakosság szellemi igényeinek nagyvonalú kielégítése céljából a mozikban játszott szovjet filmeket magyar felirattal látták el. Ezt a munkát a magyar nyelvvel hadilábon álló újságíró kollégája vállalta fel, egy vetítőben jelenetről jelenetre haladva lejegyezte oroszul a párbeszédeket, hozta apámnak, ő kapásból fordította és bediktálta anyámnak anélkül, hogy a filmekből egyetlen kockát is látott volna. (Úgy sejtem, lehetett időnként némi derültség emiatt a mozikban.) De dolgozott a Moszkvai Rádió magyar szerkesztőségének, ehhez vásárolt egy fél asztalnyi Dnyeper 10 típusú orsós magnót, időnként bezárkózott a szobába és hallottuk, amint mikrofonba mondja tudósítását. Aztán a pár perces anyagokat tartalmazó szalagot kisebb orsóra csévélte, dobozát megcímezte és a postán csomagként feladta Moszkvába. Le is mentek adásba, legtöbbször együtt hallgattuk a megfelelő hullámhosszon. Készített aztán interjúkat is, az alanyokat meghívta hozzánk, akkor ketten ültek mikrofon elé. (Később a magnót bátyám kapta meg, ezen rögzítette a Luxemburgból sugárzott slágereket. Amikor megnősült és elköltözött, én örököltem meg az akkor már nehezen működő masinát, rövidesen fel is mondta a szolgálatot, de kiszerelt és új magnómra rákötött hangszórói még harsoghatták a Deep Purple és Led Zeppelin dübörgéseit).

Mindezt csak bevezetőnek szántam ahhoz, hogy (magamnak is) megmagyarázzam, vajon miért kellett nekünk a város kellős közepén, a patinás Várnegyedben jószágokat tartanunk. Nyilván: megélhetési okokból.

Hosszú ideig voltak tyúkjaink. Élénken emlékszem, anyám minden reggel felszólított: Károlykám, keresd meg a reggelidet. Indultam is ki „a szénbe”. A pipik előszeretettel rakták tojásaikat a pincében tárolt brikett közé, csak úgy fehérlettek a fekete tömbök között, nem volt nehéz megtalálni. Azóta is kedvenc reggelim a lágy tojás. De tartottunk nyulakat is. A ketrecüket apám eszkábálta össze maradék deszkákból. Világéletében nagyon büszke volt a ház körül végzett minden effajta munkájára, elvárta, hogy csodájára járjunk minden kajla, elfuserált tákolmányának. A nyúlketrec sem lehetett valami sikeres, hiába volt a tetején szurkos papír, már az első nyári eső során alaposan beázott. Apám valamelyik munkájával lehetett elfoglalva, anyám maga oldotta meg a problémát. Hogy végképp el ne ázzanak a piros szeműek, a legnagyobb tepsijét feltette a ketrec tetejére. Fel is fogta a cseppeket rendesen, mire kisütött a nap, tele lett esővízzel.

A minket szinte naponta látogató nagybátyám nem szerette az erős feketekávét. Szüleim viszont már akkor rászoktak erre, amikor mifelénk még semmilyen kultusza nem alakult ki. A dolog azzal kezdődött, hogy valamikor a hatvanas évek elején apámat meglátogatta budapesti írótársa, turista kávéfőzőt hozott ajándékba. Alumínium dobozban apró készülék fém pohárkákkal, külön fogantyúval, dobozka az őrölt kávénak, kockacukornak, kis hengerben tucatnyi szeszpasztilla, ezek egyikét kellett az állvány közepébe tenni, meggyújtani, fölé illeszteni a megtöltött főzőt. Az ajándékozás történetesen télen történt, ennek ellenére apámék úgy döntöttek, a szerkentyű felavatása nem várhat az első tavaszi piknikig, és elsőre a lakásban sem lenne illő használni. Ha turistáknak való, hát túrázzunk. Csikorgó fagyban buszoztunk el nagybátyámmal együtt kedvenc nyári kirándulóhelyünkre, Nevickére. Beültünk a sok lakatlan szaletli egyikébe, bácsikám elment vízért a patakra, a csobogóban megmerítette a kávéfőzőt. A kávét már otthon előkészítették szüleim (akkoriban csak pörköletlen, zöld szemes kávét lehetett kapni, ezt előbb megpirították, majd a mákdarálóban apróra őrölték), következhetett a nagy akció. Mivel jó hideg volt a szabadban és szél is fújdogált, meg hát a víz is fagypontról indult, bizony egyik szeszpasztillát a másik után kellett meggyújtani, már a tucat vége felé jártunk, mikor majd egy órányi várakozás után a készülékből csöpögni kezdett a méregerős kávé. Háromfelé osztották a két adagot, anyámnak, apámnak ízlett, de nagybátyám hiába dobálta bele az összes maradék kockacukrot, túl erősnek találta. El is ment újra a patakra apám addigra kiürült poharával, vizet merített és a saját adagját úgy itta meg, hogy minden korty kávé után egyet a vízből is nyelt.

Meg is tartotta ezt a szokását a következő negyvenvalahány évben. Ahányszor hozzánk érkezett és családi kávézás kezdődött, apám ünnepélyes szertartásossággal szervírozta mellé a pohár hideg vizet.

Ám akkor, régen, gyerekkoromban ez a rítus egyszer csaknem elmaradt. Vízvezetéktörés miatt az utcában elzárták a főcsapot, és nekünk nem volt éppen semmi tartalékunk. Pali bátyám fancsali képpel vette tudomásul, hogy kísérő nélkül kell meginnia a gyilkos erősségű feketét. Ám anyámnak nagy ötlete támadt, és máris szalajtotta apámat ki az udvarra. „Gyűjtitek az esővizet?” – örvendezett bácsikám, anyám pedig elmesélte a tepsitetejű nyúlketrec történetét. „Akkor ez nyulasvíz!” – kortyolt nagyot elégedett vendégünk.

Amikor harmadnap újra eljött, már vidáman folyt a víz a csapból, indult is volna a szokásos szertartás, de Pali bátyám meglepő kéréssel állt elő: „És abból a nyulasvízből nem maradt egy kevéske?”. Magyarázatul elmesélte, hetek óta bélpanaszai vannak, az orvosok nem találtak semmit, de felírtak pár gyógyszert – viszont a görcsök inkább csak erősödtek. De amióta azt a vizet megitta…

…A kúrába rövidesen nagyanyám is bekapcsolódott, akinek bámulatos gyorsasággal elmúltak a fejfájásai, később nagybátyám feleségének a női panaszai is enyhültek. Anyám a különös dolgot elmesélte barátnőinek, néhányuk azonnal be is jelentette igényét. Megnőtt a házunkban a forgalom, a hír egyre szélesebb körben terjedt, hiába volt esős nyarunk, csökkenteni kellett az adagokat. Akadt, aki egyetlen evőkanálnyi gyógyírért Beregszászból utazott fel… Nem kellett volna elmondani senkinek, dohogott apám, anyám szánta-bánta, hogy az ő mesélős kedve miatt válik átjáró házzá az otthonunk. Amikor valaki azzal jelentkezett, hogy ő pénzért venne egy nagyobb tételt, mert sok a beteg rokon, betelt a nyúlvizes pohár. Felhívattuk Kecskés bácsit Beregsomból (tőle kaptuk koratavasszal a nyuszikat), az öreg kifent nyúzókéssel érkezett, elégedetten vitte haza a bőröket, mi meg hetekig dúskáltunk a nyúlpaprikásban. Volt, aki szabályosan átkot szórt a családunkra, amiért véget vetettünk a csodának.

.

A csodás gyógyulások másik színterére újabban kirándultam. Úgy adódott, hogy el kellett olvasnom néhány cikket a homeopátiáról. Azonnal bele is szédültem a tudomány vagy áltudomány problémájába. Ízlelgettem az érveket, mérlegeltem az ellenvéleményeket, meghökkentem a viták indulatán. A hagyományos orvoslás hívei szerint a homeopátiás szerek olyannyira felhígítottak, hogy azokban már egyetlen molekulányi kémszer sincsen, így farmakológiai hatásuk kizárt, maga a gyógymód pedig szögesen ellentmond a tudományosság alapelveinek. A homeopatikus szereknek csupán placebo-hatásuk van, klinikailag értékelhető más eredmény nem mutatható ki. Ezzel szemben az alternatív gyógymód hívei egyfelől ennek ellenkezőjét állítólag most már valóban tudományos módszerekkel is tudják bizonyítani, másfelől pedig olykor annyira tetszetős magyarázatát adják annak, miért hathat az, ami nincs, hogy az már maga a költészet. A homeopaták nem tagadják, hogy az általuk alkalmazott szerekből gyakorlatilag hiányzik a kémiai hatóanyag, viszont nagyon is tartalmaz információt, amelyet a vivőanyag (pl. víz) vesz át az eredeti szertől. Éppen ez az információ hat a sejtek szintjén, épp ez fejt ki olyan bioenergetikai hatást, amely kiváltja a szervezet öngyógyulását.

Továbbgondolva: a vízben oldott hatóanyag megváltoztatja magának a víznek a finomszerkezetét, és ez a struktúra akkor is megmarad, amikor a folyamatos hígításokkal az eredeti kémszert kivonják. Nem a szer, hanem a szer emlékét őrző víz gyógyít.

Erről meg mi más juthatott volna eszembe, mint a zseniális írói elmén csiholta ötlet: íróbarátaimat megkértem, idegen nyelvű szerzők könyveiből fordítsanak le számomra egy-egy fontosnak látszó mondatot, és a kapott félszáz citátum köré én elbeszélést kanyarítottam. Az idegen fragmentumok eléggé markánsak voltak, meghatározó jelleggel hatottak saját szövegemre, amely elkészülvén sokhangúsága ellenére koherens és konzisztens műegész benyomását keltette. Ekkor aztán merész posztmodern gesztussal az összes vendégmondatot kimetszettem a kész textusból. Amely nemhogy össze nem omlott azoknak az építőelemeknek az eltávolítása után, amelyek kedvéért voltaképp létrejött, hanem még inkább összefogottá vált, és emellett – ezt határozottan állítom – továbbra is magán hordozta az idegen mondatok meghatározó erejét. Mondhatni: hiába nem volt már a vivőanyagban (szövegemben) egyetlen molekulányi (mondatnyi) kémszer (idegen textus) sem, mégis intenzíven hordozta a hajdan benne feloldott anyagról szóló információt. Lényegében tehát homeopátiás novellát hoztam létre, nem csoda, hogy pár év alatt aztán regénnyé gyógyult.

___________________________________
napló, szöveg, télikert építés, posztmodern regény - Építkezés télen: kert, terasz ára #telikert - Nyulasvíz, téli kávézás Nevickén